Beígért a liverpooli a rómaiaknak

Váratlan esemény zavarta meg az angolok felkészülését.


A Liverpool a selejtezőt is beleszámítva még veretlen a Bajnokok Ligája mostani idényében, ráadásul a negyeddöntőben kettős győzelemmel búcsúztatta az angol bajnok Manchester Cityt.

 
A csapat észt hátvédje, Ragnar Klavan figyelmeztetett, hogy ugyanúgy támadó felfogásban játszanak majd, mint korábban, és a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtaniuk, hogy biztosítsák helyüket a fináléban.
 
"Ellenfelünk természetesen tisztában van azzal, milyen erőteljes és elsöprő a támadójátékunk. Jó csapat vagyunk, és nagyon jó a helyzetünk, úgyhogy nem kell félnünk. Ha a saját stílusunkban játszunk, ahogy mindig szoktuk, ott lehetünk a döntőben. Már csak egy meccs választ el tőle" - magyarázta a tapasztalt védő.
 
Az angol csapat felkészülését egy váratlan esemény zavarta meg: Jürgen Klopp vezetőedző és egyik segítője, a stáb "eszének" tartott Zeljko Buvac összeveszett, így utóbbi - egyelőre úgy tűnik, csak átmenetileg, az idény végéig - már nem tagja a szakmai stábnak. A bosnyák tréner 17 éve segíti Kloppot, korábban Mainzban és a Borussia Dortmundnál is együtt dolgoztak. A német vezetőedző a stábból önmagát a "szívnek", Buvacot az "észnek", míg másik asszisztensét, Peter Krawietzet a "szemnek" nevezte egy interjúban.
 
A szerdai mérkőzést a szlovén Damir Skomina vezeti.
Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:
Szerda:
AS Roma (olasz)-Liverpool FC (angol) 20.45
Az első mérkőzésen: 2-5
 

Videók