BL-döntős Barcelona, tisztes búcsú a Bayerntől

Gyors góllal indított, később pedig hátrányból fordított a Bayern München a Barcelona elleni BL-elődöntő-visszavágón, de a továbbjutásra nem volt igazi esélye az első meccsen elszenvedett 3-0-s veresége után. Neymar első félidei duplája lényegében lezárta a párharcot.



Nyolc percen át volt némi esélye a továbbjutásra a visszavágón a Bayernnek, de Benatia korai fejesgólja után hamar lehűtötték a kedélyeket az Allianz Arenában. Neymar duplázott az első félórában, mindkétszer Suárez adta a gólpasszt, és mindkétszer Messi volt az, aki elindította az akciót.

Az argentin ezúttal nem volt látványos hőse a meccsnek, mégis, ha nincs az a forintos labdája a 15. percben az uruguayinak, akkor elképzelhető, hogy a lendületben lévő Bayern komoly sebeket ejt a Barcán. Így viszont minden a katalánok tervei szerint alakult, a második játékrészben már nem kellett megszakadniuk, simán belefért nekik, hogy a becsületből hajtó ellenfél megfordítsa a mérkőzést.

A Barcelona továbbra is versenyben áll azért, hogy a futballtörténet első, vagyis első klubcsapata lehessen, amely két különböző évben is triplázni tud. A bajnokságban már csak egy győzelem kell a Barca-aranyhoz, a kupadöntőben is toronymagas esélyesek a gránátvörös-kékek a Bilbao ellen. Ahhoz azonban, hogy Berlinből is elviszik-e a serleget, a Juventusnak vagy a Realnak is lesz egy-két szava júniusban...

Labdarúgó Bajnokok Ligája, elődöntő, 2. mérkőzés
Bayern München-Barcelona 3-2 (1-2)
München, Allianz Arena, vezette: Mark Clattenburg (angol).

Bayern: Neuer - Rafinha, Boateng, Benatia - Lahm (Rode, 68.), Thiago, Alonso, Schweinsteiger (Martínez, 87.), Bernat - Müller (Götze, 87.), Lewandowski. Vezetőedző: Josep Guardiola.
Barcelona: Ter Stegen - Alves, Piqué, Mascherano, Alba - Busquets, Rakitic (Mathieu, 72.), Iniesta (Xavi, 75.) - Messi, Suárez (Pedro, 46.), Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique.

G.: Benatia (7.), Lewandowski (59.), Müller (74.), ill. Neymar (15., 29.)
Sárga lap: Rafinha (40.), Thiago (45+2.), Lewandowski (76.), Alonso (81.), Rode (84.), ill. Rakitic (64.), Pedro (85.)

Tj.: a Barca 5-3-mal.

VIDEÓ:

BAYERN-BARCA, ÉLŐ KÖZVETÍTÉS:

BRÉKING: 2011 után ismét BL-döntős a Barcelona labdarúgócsapata!

Bayern München-Barcelona 3-2. Továbbjutott: a Barca 5-3-mal.

87.: Cserék: Müller helyett Götze, Schweinsteiger helyett Martínez.

84.: Rode és Pedro is besárgult.

81.: Alonso-sárga.

76.: Lewandowski-sárga.

75.: Csere: Iniesta helyett Xavi.

74.: GÓÓÓÓÓÓL!!!!!! Bayern-Barca 3-2, MÜLLER, 74.p. Mesteri átlövés Schweinsteiger lekészítése után. 72.: Csere: Rakitic helyett Mathieu.

68.: Csere: Lahm helyett Rode.

64.: Rakitic-sárga.

GÓÓÓÓÓÓL!!!!! Bayern-Barca 2-2, LEWANDOWSKI, 59.p. Gyönyörűen küldte el Mascheranót, és csavart a kapu bal oldalába, Ter Stegennek esélye sem volt.46.: Csere: Suárez helyett Pedro.

Félidei eredmény: 1-2. Összesítésben: 1-5.

Ez ám az esernyőcsel!

45+2.: Thiago-sárga.

45.: Két perc még.

41.: Rafinha-sárga.

39.: Egy kósza labdára csapott le Lewandowski, akinek bombaerős, 11 méteres lövésébe bele tudott érni Ter Stegen, sőt, a gólvonalról is kikanalazta a labdát visszavetődve! Szuperbravúr!

37.: A léc alól szedte ki a labdát Ter Stegen Schweinsteiger fejese után. Bernat adott be.

29.: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!! Bayern-Barca 1-2! NEYMAR-dupla, ismét Suárez passzából talált be a brazil zseni, akit nem kísért Bayern-védő. Megint Messitől indult az akció! Öt gól kellene most a továbbjutáshoz a bajoroknak.28.: Müller tesztelte most Ter Stegent.

27.: Újabb pengeváltás: egy percen belül Lewandowski ls Messi is középre lőtt, mindkétszer a kapus volt a végállomás.

19.: Ter Stegen a jobb felsőből szedte ki Müller-fejesét. Parádé!

15.: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!! NEYMAR!!!!! Messi kiugratása után Suárez tette be középre önzetlenül az akciót kísérő Neymarnak, aki ajtó-ablak helyzetben nem hibázott. 1-1

14.: Schweinsteiger 25 méterről bikázott fél méterrel fölé. Ter Stegennek nyújtóznia sem kellett.

7.: GÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!! BENATIA!!!!!! Alonso szöglete után fejelt precízen a jobb alsóba, Ter Stegen nem érte el. 645 perc után kapott gólt ismét a Barcelona. 1-0

6.: Itt a válasz: Müller visszagurítása után Thiago lapos lövését blokkolták.

5.: Rakitic került a védelem mögé, kapásból lőtt a hosszúra, Neuer kiszedte!

20:45. A Barca kezdte a mérkőzést.

20:40. A BL-himnusz:

20:30. A legutóbbi hét meccs alapján 25-0-s gólaránnyal álló, bombaformában lévő Barca ellen kellene ledolgoznia háromgólos hátrányát a Bayern labdarúgócsapatának a kedd esti, müncheni BL-elődöntő-visszavágón. Ekkora bravúrt eddig csak a 2004-es Depor hajtott végre a Milan ellen a sorozat történetében. Lehetetlen küldetés? Kövesd élőben a fejleményeket velünk!

20:20. MESSI-RONALDO versenyfutás a BL-ben, a számok tükrében:

Gólok
Messi: 77 (97 meccs alatt). Ronaldo: 76 (114 meccs alatt).

Gólok ebben a szezonban
Messi: 10. Ronaldo: 9.

Mesterhármasok
Messi: 5. Ronaldo: 2.

BL-címek
Messi: 3. Ronaldo: 2.

19:55. Kapcsolódó cikkünk:

Kiderült, hogy Messi csodagólja csak "másolat"

19:35. Bayern München-Barcelona (BL-elődöntő-visszavágó, 20:45), a kezdőcsapatok:

Bayern: Neuer - Rafinha, Boateng, Benatia - Lahm, Thiago, Alonso, Schweinsteiger, Bernat - Müller, Lewandowski.

Barcelona: Ter Stegen - Alves, Piqué, Mascherano, Alba - Busquets, Rakitic, Iniesta - Messi, Suárez, Neymar.

Az első meccset 3-0-ra nyerte a Barca.

19:30. A Bayern hét hazai meccsén zárt a szezonban olyan eredménnyel, amely most elég lenne a BL-döntőbe jutáshoz a Barca ellen. Ezek a következőek:

vs Paderborn, 4-0
vs Hannover, 4-0
vs Werder, 6-0
vs Hoffenheim, 4-0
vs Hamburg, 8-0
vs Sahtar, 7-0
vs Porto, 6-1

Videók