"Az elmúlt tíz hónapban óriásit fejlődött a csapat" - Hansi Flick

A BL-győzelem után a bajorok részéről, Hansi Flick, Manuel Neuer, és Thomas Müller értékelte a találkozót.


Nemcsak a Bajnokok Ligája döntőjének megnyerése, hanem az elmúlt hónapokban nyújtott teljesítménye miatt is dicsérte együttesét, a Bayern Münchent a vezetőedző Hansi Flick.

"Büszke vagyok a csapatra. Amikor novemberben elkezdtük a közös munkát, olyan címek jelentek meg a lapokban, hogy már nem tisztelik a Bayernt, már nem félnek tőle az ellenfelek. Szenzációs az a fejlődés, amelyet a csapat tíz hónap alatt bemutatott" - nyilatkozott a lisszaboni BL-finálé, a Paris Saint-Gemain elleni 1-0-s győzelmet követően.

A tréner a siker kulcsát abban látja, hogy minden lehetőséget optimálisan használtak ki, még a koronavírus-járvány miatt elrendelt leállásból is jól jöttek ki.
"Tudtuk, hogy a PSG nagyon erős támadásban, de mi ennek ellenére bátran játszottunk és megérdemeltük a győzelmet" - tette hozzá.

A több nagy védést bemutató Manuel Neuer arról beszélt, hogy hatalmas volt az örömük a mérkőzés végét jelző sípszó után.

"Ez az, amit el akartunk érni és amit meg is érdemeltünk" - fogalmazott.

A támadó Thomas Müller - edzőjéhez hasonlóan - arról az útról beszélt, amin végigmentek a BL-diadalig.

"Az az érzésünk, hogy nagy utat tettünk meg november óta. Nem tudom, ebből mit érzékeltek kívülről, de úgy gondolom, megérdemeltük a Bajnokok Ligája döntőjének megnyerését, mert úgy játszottunk, hogy voltak lehetőségeink, a kapuban pedig ott állt Manuel Neuer. Nem ez volt a legjobb mérkőzésünk, de kit  érdekel most az elemzés, megyünk a kupáért" - mondta közvetlenül a mérkőzés után.

 

Sport365.hu - A korábbi PSG játékos gólja döntött, a triplázó Bayern felült Európa trónjára

A Bayern München nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019-20-as szezonját azt követően, hogy a sorozat lisszaboni fináléjában 1-0-ra legyőzte a francia Paris Saint-Germain együttesét, így hatodszor hódította el a trófeát. Finoman szólva sem estek egymásnak a csapatok, de az első öt perc egyértelműen a németeké volt, ugyanis a labda alig volt a franciáknál.

 

Sport365.hu - Robert Lewandowski: egy tökéletes gépezet bizarr szokásokkal

Pep Guardiola Robert Lewandowskit egyszer a "legprofesszionálisabb játékosnak" írta le, akivel valaha dolgozott, és hozzátette: "A nap 24 órájában ügyel a megfelelő étkezésre, alvásra és edzésre." Amikor Guardiola a müncheni Bayern csatár professzionális felkészültségéről beszél, egyáltalán nem túloz. Valójában a 32 éves férfi számos bizarr szokással és babonával rendelkezik, amelyeket egytől-egyig be is tart, miközben mindig a maximumon teljesít.

 

 

Borítókép: Miguel A. Lopes/Pool via Getty Images

Videók