Az edzője megmondta, mire nem foghat semmit a Vidi a BL-ben

Az esélyekről is beszélt a szerb szakvezető.


A kezdő sípszó előtt egyenlők az esélyek Marko Nikolic vezetőedző szerint, akinek csapata, a Vidi FC az AEK Athénnal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó, negyedik fordulójában.
   
"Boldog és büszke vagyok, hogy BL-meccset hoztunk Magyarországra. Az idény előtt volt egy közös álmunk, melyben erősen hittünk. Reméljük, ez a rájátszás nem a vége, mert ebben a sorozatban akarunk maradni" - mondta a keddi sajtótájékoztatón a szerb tréner, aki kifejtette, bár a görög rivális az esélyesebb, de az előző két körben is az ellenfél számított annak az UEFA-együttható alapján, mégis a Vidi ment tovább.
    
Nikolic az ellenfélről úgy vélekedett, hogy nagyon jó, tapasztalt és éles csapat, amely szervezett futballt játszik.
    

"Hiszek a csapatomban, mert jó mentalitású, harcos együttes. Az első meccs előtt mindig 50-50 százalék az esélye mindkét gárdának, bárki is az ellenfél. Éhesek vagyunk és készen állunk" - jelentette ki Nikolic, aki hozzátette, nagyon bízik abban, hogy sok szurkoló lesz a szerdai első felvonáson a Groupama Arénában, mert a játékosai rászolgáltak a bizalomra.
    
Arról, hogy a Ferencváros stadionjában kénytelenek a görög bajnokot fogadni, úgy vélekedett, természetesen ők örülnének a legjobban, ha a Sóstói Stadionban lehetne a meccs, de a csapata az elmúlt 2,5 évben már hozzászokott, hogy máshol játssza a hazai találkozóit, így ez nem lehet kifogás. Megjegyezte, amúgy is az a tapasztalata, minél nehezebb helyzetben van az együttese, annál elszántabb.
 
A Vidi FC szerdán 21 órától fogadja az AEK Athént az első mérkőzésen, a visszavágót jövő kedden rendezik. A párharc győztese a Bajnokok Ligája, vesztese az Európa-liga főtábláján szerepelhet ősszel.
 

Videók