Az Atlético Madridnak hátrányból kell kiharcolni a továbbjutást

Amióta Thomas Tuchel és Lőw Zsolt átvette a csapatot, a Chelsea nem talált legyőzőre.


Szerdán két mérkőzéssel zárul a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős programja, az Atlético Madrid 1-0-s hátrányban lép pályára a Chelsea vendégeként.

A két együttes február 23-án, a koronavírus-járvány miatt elrendelt utazási korlátozások következményeként Bukarestben csapott össze, és nagyon küzdelmes mérkőzést vívott. A londoni Kékek végül Olivier Giroud szépségdíjas találatával nyertek "idegenben", és így kedvező helyzetbe kerültek a visszavágót illetően.

Thomas Tuchel vezetőedző és magyar segítője, Lőw Zsolt január végén vette át a Chelsea irányítását, az angol csapat pedig azóta nem talált legyőzőre egyik versenysorozatban sem.

A január 27. óta megvívott 12 meccsen a Chelsea négy döntetlen mellett nyolc győzelmet aratott, és Tuchel munkásságának leginkább szembetűnő eredménye a védelem stabilitása: a londoniak ebben az időszakban ugyanis mindössze két gólt kaptak, miközben 13-szor voltak eredményesek.

A hátsó alakzat hibátlan teljesítményére szerda este is szüksége lesz az angol együttesnek, a spanyol bajnokságban listavezető Atlético ugyanis vélhetően a legjobb összeállításban lép pályára a Stamford Bridge-en.

Diego Simeone vezetőedzőnek nem kell nélkülöznie egyetlen meghatározó futballistáját sem, így a támadók között akár a kezdő sípszótól ott lehet a pályán Luis Suárez mellett a portugál Joao Felix vagy akár a belga Yannick Carrasco is, de az utóbbi időben csatárként játszó argentin Angel Correa és a kilenc gólnál járó szélső, Marcos Llorente szintén komoly veszélyt jelenthet a hazaiak kapujára.

A Chelsea-nél ugyanakkor lesznek fontos hiányzók, igaz, a védő Thiago Silva már jó ideje nem játszik sérülés miatt. Rajta kívül a bokasérüléssel bajlódó Tammy Abraham távolléte valószínűsíthető, míg Jorginho és Mason Mount eltiltás miatt nem szerepelhet ezen a találkozón.

Az Atlético 0-0-s döntetlent játszott szombaton a Getafe vendégeként, a Chelsea pedig a Leeds otthonában elért ugyanilyen eredménnyel készült fel a szerdai csatára.

A két csapat jelenlegi formája, valamint az első mérkőzés képe alapján a felek nagy valószínűséggel ezúttal is küzdelmes és harcos meccset vívnak majd.

A másik szerdai összecsapás formalitásnak ígérkezik, a címvédő Bayern München ugyanis az "odavágón" 4-1-es győzelmet aratott a Lazio felett Rómában. Sok jóra a müncheni visszavágón sem számíthat az olasz együttes, a bajorok ugyanis 2019 novembere óta nem veszítettek mérkőzést az Allianz Arénában, ahol rendre legalább kettő góllal terhelik meg az aktuális riválisuk kapuját.

A Bayern a hétvégén a Werder Bremen vendégeként aratott 3-1-es sikerrel "melegített be" a szerdai BL-meccsre, míg a Lazio pénteken 3-2-re verte hazai pályán az olasz bajnokságban sereghajtó Crotonét.
Mindkét szerdai mérkőzés 21 órakor kezdődik, a Chelsea-Atlético Madrid találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Borítókép: Denis Doyle/Getty Images
 

Videók