Szerkesztő: Kvanduk Bence
2019. 03. 15. 13:31

A két manchesteri gárda elkerülte egymást.

Kisorsolták az UEFA Bajnok Ligájának negyed és elődöntős párosításait. A sorozat történetében harmadszor esett meg, hogy a legjobb 8 mezőnyének felét angol csapatok teszik ki. A Manchester City, a Manchester United, a Liverpool és a Tottenham így nagy eséllyel kaphatta egyik honfitársát a következő körben, ami össze is jött. Az angolokon kívül négy nemzet képviselői várták még következő ellenfelük nevét. Az Ajax, a Barca, a Porto és a Juventus izgulhatott, hogy kit kap.

A negyeddöntő első mérkőzéseit április 9-én és 10-én, a visszavágókat egy hét múlva, április 16-án és 17-én rendezik meg, az elődöntő meccseire április 30-án és május 1-jén, valamint május 7-én és 8-án kerül sor, a döntőt pedig június 1-jén játsszák a madridi Estadio Metropolitanóban.

A legjobb tizenhat között drámai meccsek, nagy meglepetések születtek. Elég csak a Real Madrid-Ajax találkozót említeni, de a Porto-Roma is nagy izgalmakat hozott, nem beszélve a Manchester United vagy a Juventus továbbjutásáról.
 
Ha a következő körben is ilyen meccseket láthatunk, akkor semmi oka nem lehet panaszra a közönségnek.
 
Az Ajax a Juventust kapta, így nem csak Ronaldo volt csapata ellen tehetnek csodát a hollandok, de a portugál klasszis ellen is, a Tottenham a Manchester Cityvel találkozik majd az ág másik mérkőzésén. A Liverpoolnak a Porton kell túljutnia majd, hogy a Barcával vagy a Manchester Uniteddel mérkőzhessen.
 
Harold Cunningham - UEFA/UEFA via Getty Images
 
Az utolsó párosításban változtatást kellett eszközölnie a szövetségnek, mivel a Manchester City és a Manchester United nem játszhat ugyanazon a napon, vagy két egymást követő estén hazai pályán a szabályozás szerint. Így mivel a United szerepelt tavaly gyengébben, ezért az ő meccsük sorsolását megfordították, ezért otthon kezdenek a Barcelona ellen.
 
A legjobb nyolc között tehát a következő párosítások lesznek:
Ajax-Juventus
Liverpool-Porto
Tottenham-Manchester City
Manchester United-Barcelona
 
Az elődöntő párosítása
Tottenham/Manchester City- Ajax/Juventus
Manchester United/Barcelona-Liverpool/Porto
 
A Manchester United-Barcelona-Liverpool-Porto kvartettből győztesen kikerülő csapt lehet a döntő "pályaválasztója".
 
Fotók forrása: Harold Cunningham - UEFA/UEFA via Getty Images

Legfrissebb híreink

23:11 - Hatalmas csatában múlták felül ősi riválisuk a finnek JÉGKORONG
22:34 - Kemény ellenfél ellen kezd Fucsovics Franciaországban TENISZ
21:55 - Ezzel a kerettel indul a világliga szuperdöntőjébe a magyar válogatott VÍZILABDA
20:51 - Csodás meccsel búcsúzott a veszprémi közönségtől Nagy László KÉZILABDA
19:55 - Drámai körülmények között jutott tovább Kanada JÉGKORONG
19:16 - Újabb ikon hagyja ott az Atlético Madridot NEMZETKÖZI FOCI
18:32 - Óriásit versenyzett Kozák és Tótka - FRISSÍTVE videóval EGYÉB SPORTOK
17:38 - Újra profi táncosok a parketten Szombathelyen EGYÉB SPORTOK
17:35 - 19 évesen győzte le Koch Máté a világ legjobbját EGYÉB SPORTOK
17:09 - Váratlan helyről érkezik a Barca első igazolása - videó NEMZETKÖZI FOCI
15:42 - Még meddig mehet el Cristiano Ronaldo? NEMZETKÖZI FOCI
14:52 - Monte-Carlóban a "Danke Niki" felirat is látható lesz AUTÓ-MOTOR
14:24 - Kőkemény csúcsmeccsek a hoki vébén. RUS-USA, FIN-SWE JÉGKORONG
14:07 - Folyt a sör, elázott a Bayern München NEMZETKÖZI FOCI
13:37 - Újra Monacói Nagydíj AUTÓ-MOTOR
13:23 - Eldőlt Böde és Lanzafame sorsa? MAGYAR FOCI
12:52 - Észak-Korea még egyetlen jelentkezést sem adott le ÚSZÁS
12:08 - Gulácsi újra harcban az első helyért NEMZETKÖZI FOCI
12:01 - Magyarok a Rali Eb-n AUTÓ-MOTOR
11:34 - Így köszön el Király Gábor szurkolóitól - VIDEÓ MAGYAR FOCI
11:29 - Szándékosan és sérülésveszélyesen ütközött JÉGKORONG
10:39 - A Bayern München ellen is bejön Gulácsinak a sárga mez? NEMZETKÖZI FOCI
10:10 - "Sportolj együtt Hosszú Katinkával!" EGYÉB SPORTOK
09:40 - Közel három évtizednyi távollét után visszatérés a legjobbak közé KOSÁRLABDA
09:27 - Óriási a verseny az új Cristiano Ronaldo kegyeiért NEMZETKÖZI FOCI
08:26 - Újra edzésbe állt a Barca sztárja NEMZETKÖZI FOCI
07:38 - Újabb csapat szállhat versenybe a PSG középpályásáért NEMZETKÖZI FOCI
07:06 - Csütörtöki sport: Veszprém-Szeged álomdöntő első felvonás EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:17 - Újabb Atlético játékos ajánlotta fel magát a Barcának NEMZETKÖZI FOCI
22:43 - Griezmann szerződtetéséről beszélt a Barca klasszisa NEMZETKÖZI FOCI
22:36 - Nem emelik a katari vb létszámát NEMZETKÖZI FOCI
21:52 - Kiértékelték a VAR első évét a spanyol bajnokságban NEMZETKÖZI FOCI
21:28 - Háborúval búcsúzik Balotelliék trénere NEMZETKÖZI FOCI
20:52 - Újabb bajnoki címet ünnepelhet a Fradi VÍZILABDA
19:56 - Roland Garros: Hatalmas csatát vívott Balázs Attila a főtábláért TENISZ
19:32 - Rendkívül fontos döntés előtt az Olimpiai Bizottság KÜZDŐSPORTOK
18:05 - Szoboszlaival szalad a szekér! MAGYAR FOCI
18:02 - Bejelentette visszavonulását a válogatott rekordere MAGYAR FOCI
17:37 - Szupershow-t varázsolt a Juventus a bajnoki cím örömére NEMZETKÖZI FOCI
17:33 - Fontos nevek maradtak ki a németek keretéből NEMZETKÖZI FOCI
17:00 - Olasz óriásnál folytathatja Guardiola NEMZETKÖZI FOCI
16:55 - Fuccs a címvédésnek TENISZ
15:26 - A motorsport világa Niki Laudáról - Idézetek AUTÓ-MOTOR
15:19 - Újra tombolt és buktatott a dopping EGYÉB SPORTOK
15:10 - Veszprém vagy Szeged? Álomdöntő extra téttel KÉZILABDA
15:05 - Egy ígéretesen induló karrier huszonkét évesen ért véget ÚSZÁS
14:47 - Gulácsi a magyar szurkolók segítségére szorul! - SZAVAZÁS! NEMZETKÖZI FOCI
12:10 - Angliában mindent vitt a Manchester City! NEMZETKÖZI FOCI
11:53 - Kihirdették az azeri válogatott keretét NEMZETKÖZI FOCI
11:05 - A Tokióba vezető út első lépését Budapesten kell megtenni VÍZILABDA
10:50 - Messi-Dybala-Agüeró az új csatársor NEMZETKÖZI FOCI
10:33 - Könnyfakasztó sorokkal búcsúzik Hamilton Niki Laudától AUTÓ-MOTOR
09:51 - Chelsea - Arsenal - Chelsea: ez Cech útja NEMZETKÖZI FOCI
09:25 - Újabb győzelembe hajtotta bele közönsége a Raptorst - videó KOSÁRLABDA
09:23 - Meglepő követeléssel állt elő a Real távozni kényszerülő sztárja NEMZETKÖZI FOCI
09:07 - 49 év után ismét döntőben a jégkorong csapat JÉGKORONG
08:22 - Ezért mondott le a PSG sztárjáról a Barca NEMZETKÖZI FOCI
07:32 - Beárazta legnagyobb sztárját a United NEMZETKÖZI FOCI
07:03 - Szerdai sport: döntőt játszik a Fradi EZT LÁTOD ÉLŐBEN
04:02 - A nemzetközi sajtó Laudáról AUTÓ-MOTOR
23:13 - Kanadai és orosz győzelem a csoportkör zárásásán JÉGKORONG
22:34 - Legendás idegenvezetőt kapott a Barca új játékosa NEMZETKÖZI FOCI
21:45 - Nagy nevek maradtak ki az argentinok keretéből NEMZETKÖZI FOCI
21:33 - A Miskolc bizonyíthat az Eurokupában VÍZILABDA
20:13 - Elképesztő végjáték Moutet és Opelka között TENISZ
19:29 - Szűkítette Rossi a válogatott keretét MAGYAR FOCI
18:41 - Delbonis ellen lép először salakra Fucsovics Genfben TENISZ
18:35 - Firmino edzésre jelentkezett NEMZETKÖZI FOCI
18:23 - Még egy év a kezdésig, de máris csúcsot döntött a London Marathon EGYÉB SPORTOK
17:05 - Szögre akasztotta a stoplist a spanyol legenda NEMZETKÖZI FOCI
16:41 - Giroud boldog, hogy újra aláírhatott a Chelsea-nél NEMZETKÖZI FOCI
16:04 - Felemás magyar szereplés a Roland Garros keddi találkozóin TENISZ
15:36 - Ellőtt svájci és finn remények JÉGKORONG
15:03 - Félsz, és közben döntőt játszol? Az nem megy. NEMZETKÖZI FOCI
14:30 - Így búcsúznak Laudától a Forma-1 világbajnokai AUTÓ-MOTOR
14:28 - Már nem is fáj! TENISZ
13:47 - Visszavonul Ilic, a Veszprém átlövője EGYÉB SPORTOK
12:52 - Bale a válogatottban igen, a Real Madridban nem NEMZETKÖZI FOCI
12:27 - Távozik a Paksi FC vezetőedzője MAGYAR FOCI
11:46 - Feljutott az Osasuna a spanyol élvonalba NEMZETKÖZI FOCI
11:43 - A Hoffenheimtől hozott védőt a Dortmund NEMZETKÖZI FOCI
10:24 - Niki Lauda élete képekben - Galéria AUTÓ-MOTOR
09:22 - Az NB I legjobb játékosa a MOL Vidiből került ki MAGYAR FOCI
08:34 - Búcsúzott a genfi tenisztornától a tavalyi döntős TENISZ
08:20 - NBA: hosszabbításba torkollt a címvédő söprése - videó KOSÁRLABDA
08:05 - Megvan a magyar alpesi síválogatott új vezetőedzője EGYÉB SPORTOK
07:34 - Új edzője van a soproni női kosárcsapatnak KOSÁRLABDA
07:20 - Keddi sport: robog tovább a jégkorong vb EZT LÁTOD ÉLŐBEN
06:44 - Elhunyt Niki Lauda háromszoros Forma-1-es világbajnok AUTÓ-MOTOR
22:42 - Újabb magyar taggal bővült a Hall of Fame EGYÉB SPORTOK
20:38 - Messi lehajtott fejjel szedi a lábait a halhatatlanság felé - VIDEÓ NEMZETKÖZI FOCI
20:26 - Nem hosszabbított a spanyol vezetőedző NEMZETKÖZI FOCI
19:36 - Az idény legjobb vezetőedzője lett a szövetségi kapitány Skóciában NEMZETKÖZI FOCI
19:01 - Gulácsit a német labdarúgó-bajnokság legjobb játékosának választották NEMZETKÖZI FOCI
18:35 - Változások a Premier League-ben NEMZETKÖZI FOCI
18:05 - Minnesotában hosszú távra terveznek KOSÁRLABDA
16:59 - Két behúzott időmérő, két dobogós hely Kovács Bálintnak az IDM-en AUTÓ-MOTOR
16:30 - Frizbi Európa-bajnokság lesz Győrben EGYÉB SPORTOK
16:01 - Búcsúzik a salakpályás női tenisztorna magyar versenyzője TENISZ
15:36 - A Bundesliga legidősebb gólszerzője befejezi pályafutását NEMZETKÖZI FOCI
15:22 - A Raptors keresztbe feküdt a kisöprésnek - Meccsleírás KOSÁRLABDA
14:05 - A finn élvonal szippantotta be a magyar játékost EGYÉB SPORTOK
13:56 - Nemcsák Károly sohasem színészkedett a pályán EGYÉB SPORTOK
13:06 - Új edző érkezik a VfB Stuttgartba NEMZETKÖZI FOCI
12:00 - Átigazolási pletykák, 2. rész: Gareth Bale NEMZETKÖZI FOCI
11:32 - Kroos hosszabbított a Real Madriddal NEMZETKÖZI FOCI
11:11 - Tizenkét magyar arany a tatamin EGYÉB SPORTOK
10:11 - Alonso nem indulhat AUTÓ-MOTOR
09:46 - Fucsovics 38. a világranglistán EGYÉB SPORTOK
08:22 - Zidane úgy fejezte be a szezont, ahogy Lopetegui elkezdte NEMZETKÖZI FOCI
08:00 - Gyertek el, legyen egy utolsó jó meccs, a jegyeket mi álljuk. NEMZETKÖZI FOCI
07:34 - Dybala a kiválasztott NEMZETKÖZI FOCI
07:04 - Hétfői sport: francia-brit óriás rangadó EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:32 - Ismét Európa csúcsán a holland utánpótlás NEMZETKÖZI FOCI
21:26 - Nagy lépést tett az olimpia felé a magyar karatés KÜZDŐSPORTOK
20:53 - Szoboszlai döntött NEMZETKÖZI FOCI
19:45 - A Barca sem tudta lezárni szépen bajnoki szereplését - videó NEMZETKÖZI FOCI
19:39 - Nadal hihetetlen fölénnyel verte Djokovicot TENISZ
19:33 - A DVSC remekelve biztosította harmadik, a Honvéd El-selejtezős helyét MAGYAR FOCI
18:21 - Remek hajrával ismét dobogós Michelisz AUTÓ-MOTOR
17:45 - Budapestet dícsérő szavak BL-döntősöktől NEMZETKÖZI FOCI
17:24 - Agyonverték a mezőnyt az Averina ikrek EGYÉB SPORTOK
16:30 - Az UEFA elnöke elismerően szólt a Puskás Arénáról NEMZETKÖZI FOCI
15:30 - Magyar válogatott játékos a Bundesliga legjobbja! NEMZETKÖZI FOCI
15:11 - Komoly vereséget szenvedet szezonja záró meccsén a Real - videó NEMZETKÖZI FOCI
13:55 - Távozik a City csapatkapitánya NEMZETKÖZI FOCI
13:36 - Ennyibe kerülnek majd a jegyek a budapesti Eb meccsekre NEMZETKÖZI FOCI
12:26 - Méltón, góllal, arannyal köszöntek el a Bayern ikonjai NEMZETKÖZI FOCI
11:39 - Örömkönnyek és megható pillanatok a BL-döntő után - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
10:29 - Franciaországból szerezne kapust a Barcelona NEMZETKÖZI FOCI
09:55 - A hét mondása Marozsán Dzsenifertől NEMZETKÖZI FOCI
09:23 - A magyar világbajnokot csak az olimpiai bajnok előzte Athénban EGYÉB SPORTOK
08:27 - Egyértelmű nem a Barca játékosaitól Griezmannra NEMZETKÖZI FOCI
07:04 - Vasárnapi sport: a Barca és a Real zárja a spanyol bajnokságot EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények