ÁLOMMECCS! Átgázoltak a Barcán Marozsánék - videó, fotók

Felfoghatatlanul nagy meccset játszottak.


A francia Olympique Lyon hatodszor, magyar származású középpályása, Marozsán Dzsenifer negyedszer nyerte meg a női labdarúgó Bajnokok Ligáját, amelynek szombati, budapesti döntőjében 4-1-re legyőzték az FC Barcelonát.
 
A női BL-ben ez volt a tizedik döntő, de az első, amit a férfiak fináléjától független időpontban és városban rendeztek. A Lyon a 2001-ben alapított - és 2009-ig női UEFA Kupának nevezett - sorozat legeredményesebb klubja: két finálét veszített és immár hatot nyert, köztük a legutóbbi négyet.
Egy ígéretes katalán helyzettel indult a találkozó, a vezetést a hatodik percben - a német válogatottal olimpiai aranyérmes és Európa-bajnok - Marozsán révén mégis a címvédő szerezte meg. Közeli találata után a budapesti születésű támadó középpályást "Ria, ria, Hungária!" rigmussal köszöntötték a lelátóról a magyar szurkolók.
 
A Barcelona - amely első spanyol csapatként jutott el már az elődöntőig is - 665 perc után kapott gólt, mivel a mostani idényben korábban csak az első BL-meccsén találtak a hálójába, utána sorozatban hét mérkőzést nyert kapott gól nélkül.

Fotó forrása: MTI/Czagány Balázs

Lehetőségek mindkét oldalon akadtak, de a Lyon a folytatásban is pontosabbnak bizonyult a kapu előtt, és az aranylabdás norvég csatár, Ada Hegerberg bő negyedóra alatt mesterhármast ért el, ezzel már a szünet előtt elődöntötte a meccset. Legutóbb a tíz évvel ezelőtti fináléban fordult elő, hogy egy játékos három gólt szerzett.
 
A második félidőben is gyakran eljutottak az ellenfél kapujáig a csapatok, jó iramú volt a játék, ám a befejezések - még francia részről is - pontatlanabbra sikeredtek, mint az első felvonásban. A 69. percben egy színes jelmezbe öltözött szurkoló berohant a pályára, de a nézők számára nemcsak ez okozott izgalmat, hanem az is, hogy a katalánoknak több lehetőségük is volt a szépítésre, és ez végül a csereként beállt Asisat Oshoalának a 89. percben sikerült is.

Fotó forrása: MTI/Czagány Balázs

 A mezőny legjobbjának Hegerberget választották. Csapatának összesen 19 lövése volt, ebből 11 találta el a kaput, a túloldalon 10/2 volt az arány.
 
A Lyon keretében hárman is vannak - Wendie Renard, Sarah Bouhaddi és Eugenie Le Sommer -, akik a klub mind a hat BL-győzelmének részesei voltak, közülük Renard, a francia válogatott és a Lyon csapatkapitánya most lépett pályára 82. alkalommal a BL-ben, amivel rekordot döntött.
 
A díjakat többek között Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) szlovén elnöke, valamint Csányi Sándor, a magyar szövetség (MLSZ) elnöke adta át.
 
A női BL gólkirálya a német Wolfsburg dán csatára, Pernille Harder lett nyolc találattal.

Női Bajnokok Ligája, döntő:
Olympique Lyon (francia)-FC Barcelona (spanyol) 4-1 (4-0)
Groupama Aréna, 19 487 néző, v.: Anasztaszija Pusztovojtova (orosz)
gólszerzők: Marozsán (5.), Hegerberg (14., 19., 30.), illetve Oshoala (89.)
sárga lap: Hegerberg (16.), Renard (25.)
Lyon: Bouhaddi - Bronze, Renard, M'Bock Bathy, Majri - Fishlock (Kumagaj, 72.), Henry, Marozsán - Van de Sanden (Cascarino, 63.), Hegerberg, Le Sommer (Bacha, 82.)
Barcelona: Panos - Torrejón, Pereira (Van der Gragt, 81.), María León, Ouahabi - Losada, Bonmati (Alves, 69.), Putellas, Caldentey - Martens, Duggan (Oshoala, 69.)
 
Az Olympique Lyon útja a győzelemig:
a 16 közé jutásért: Avaldsnes IL (norvég) 2-0 és 5-0
nyolcaddöntő: AFC Ajax Vrouwen (holland) 4-0 és 9-0
negyeddöntő: VfL Wolfsburg (német) 2-1 és 4-2
elődöntő: Chelsea FCW (angol) 2-1 és 1-1
döntő: FC Barcelona (spanyol) 4-1
Fotó: MTI/Czagány Balázs
 
A legutóbbi tíz döntő:
2010, Getafe: Turbine Potsdam (német)-Olympique Lyon (francia) 0-0, tizenegyesekkel 7-6
2011, London: Olympique Lyon-Turbine Potsdam 2-0
2012, München: Olympique Lyon-1. FFC Frankfurt (német) 2-0
2013, London: VfL Wolfsburg (német)-Olympique Lyon 1-0
2014, Lisszabon: VfL Wolfsburg-Tyresö FF (svéd) 4-3
2015, Berlin: 1. FFC Frankfurt - Paris Saint-Germain (francia) 2-1
2016, Reggio Emilia: Olympique Lyon-VfL Wolfsburg 1-1, tizenegyesekkel 4-3
2017, Cardiff: Olympique Lyon - Paris Saint-Germain 0-0, tizenegyesekkel 7-6
2018, Kijev: Olympique Lyon-VfL Wolfsburg 4-1, hosszabbítás után
2019, Budapest: Olympique Lyon-FC Barcelona 4-1
 
A legeredményesebb klubok:
Olympique Lyon 6 győzelem és további 2 döntős szereplés
1. FFC Frankfurt 4/2
Umea IK (svéd) 2/3
Turbine Potsdam és VfL Wolfsburg 2/2
Arsenal WFC (angol) és FCR 2001 Duisburg 1/0
Fotó: MTI/Czagány Balázs

Borító fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Videók