Allegri: "Mi mindent elrontunk, a hibáinkat pedig megtorolják"

A bajnokságban szenvedő Milan szerdán a Bajnokok Ligájában is elszenvedte első vereségét. A Málaga 1-0-ra verte Missimiliano Allegri csapatát, a tréner viszont a nehéz helyzet ellenére is hisz játékosaiban.


Szerdán a Málaga Joaquín góljával 1-0-ra győzte le a Milant és ezzel őrzi száz százalékos mérlegét a C csoportban. A mérkőzés után a két szakvezető így nyilatkozott a média képviselőinek:

Manuel Pellegrini:

"Az eredmény nem tükrözi a meccs képét. A Milan nyolc védekező típusú játékossal futballozott, klasszisok álltak szemben a mi focistáinkkal. Pont azt a játékot nyújtottuk, ami a sikerünkhöz kellett. Mindig arra törekedtünk, hogy sokat tartsuk a labdát az ellenfél tizenhatosának közelében, ezzel szemben pedig a védekezésünk kiváló volt. Természetesen szeretnénk továbbjutni a csoportból kilenc ponttal a szebünkben, de most már újból a bajnokságra koncentrálunk."

Massimiliano Allegri:

"A Málaga nyomást gyakorolt ránk, de anélkül szerzett gólt, hogy komoly helyzeteket alakított volna ki. Túl sok fontos passzt rontottunk el támadásban és hiába volt elég terünk, nem használtuk ki. Továbbra is úgy gondolom, számos dolgot jól csináltunk ma, de még van hova fejlődnünk. Először játszottunk háromvédős rendszerben, de úgy érzem, bevált, ezért a jövőbenis alkalmazzuk majd. Hiszek a játékosaimban. A bajnokságban javítanunk kell a helyzetünkön, de a BL-ben még most is jó pozícióban vagyunk a továbbjutás szempontjából. Ki kell mondanunk, hogy nem vagyunk túl szerencsések mostanában. Rengeteg nagy helyzetet elpuskázunk, ha pedig mi követünk el hibát, azt azonnal megtorolják."

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, C csoport, 3. forduló
Málaga (spanyol)-AC Milan (olasz) 1-0 (0-0)
Gól: Joaquín (64.)

 

Videók