Adatelemzők megjósolták, melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját

Akadnak meglepetések a rangsorban.


Jelenleg sok még a nyitott kérdés, hiszen 16 csapat van még versenyben az idei Bajnokok Ligája elsőségért, azonban adatelemzők így is vették a bátorságot, hogy megjósolják, melyik csapat lesz a végső győztes.

A FiveThirtyEight különböző statisztikai mutatók alapján folyamatosan frissülő rangsora szerint jelenleg a Manchester Citynek van a legnagyobb esélye megnyerni a Bajnokok Ligáját. Az angol együttest a Bayern München és a PSG követi a rangsorban.

Az adatelemzők a versenyben lévő 16 csapat mindegyikéken támadó és védekező erejét összevetve állították össze a végső győzelemre esélyesek sorrendjét. Alighanem mondhatjuk, hogy meglepő eredmény született, ugyanis arra, hogy a címvédő Bayern München megvédje címét, 17% -os esély mutatkozik.


(Kép: Julian Finney - UEFA/UEFA via Getty Images)

A rangsor szerint a legnagyobb favoritnak a maga 24% -os győzelmi esélyével a Manchester City számít. Tekintettel arra, hogy a City rendelkezik az egyik legértékesebb játékosállománnyal, eddig jócskán az elvárások alatt teljesített, legalábbis ami a legrangosabb Európai kupasorozatban nyújtott teljesítményt illeti. Kétségtelen, hogy az angol sztárcsapatnak minőségi játékosai vannak még a kispadon is, ráadásul Pep Guardiola személyében olyan menedzser irányit, aki edzőként kétszer hódította el a Bajnokok Ligája trófeáját. Azonban érdekesség, hogy amióta Guardiola eljött Barcelonából, azóta nem sikerült BL-döntőbe jutnia aktuális csapatával. Sőt, a katalán szakember a tavalyi idényben sorozatban harmadszor esett ki a Manchester Cityvel a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjében.


(Kép: Jose Manuel Alvarez/Quality Sport Images/Getty Images)

Az adatelemzők a 2019-ben győztes Liverpoolnak csupán 7 százalék esélyt adnak, ugyanannyit mint a Frank Lampard irányította Chelsea-nek és a tavalyi döntős PSG-nek. Ezzel szemben a Real Madridnak 6, míg a Juventusnak csak 3 százalék esélyt adnak a végső győzelemre.

Viszont ami talán a legmeglepőbb, hogy a több sebből is vérző Barcelonának 10% esélyt adnak, amivel Messiéknek a dobogó legalsó fokát sikerült megcsípni a listán.

Íme a teljes lista:

16. Lazio: 1% alatt
15. FC Porto: 1% alatt
14. Borussia Mönchengladbach: 1% alatt
13. Sevilla: 1%
12. Atalanta: 1%
11. RB Leipzig: 3%
10. Juventus: 3%
9. Atlético Madrid: 5%
8. Real Madrid: 6%
7. Borussia Dortmund: 6%
6. PSG: 7%
5. Chelsea: 7%
4. Liverpool: 7%
3. Barcelona: 10%
2. Bayern München: 17%
1. Manchester City: 24%

Ön szerint melyik csapat fogja megnyerni a sorozatot? Írja meg nekünk válaszát kommentben!

Forrás: sportbible

Kép: Getty Images

Videók