A Schalke megállítaná a BL-ben menetelő Arsenalt - B csoport

Arsenal-Schalke és Montpellier-Olympiakosz összecsapásokkal folytatódnak a BL B csoportjának küzdelmei ma. Az Ágyúsok őriznék százszázalékos teljesítményüket.


A második forduló mérkőzésein 2-2-es döntetlent játszott német Schalke 04 és a Montpellier, míg az Arsenal legyőzte 3-1-re a görög Olympiakosz Pireuszt.

Arsenal-Schalke 04

A születésnapos Arsene Wenger a Schalke ellen vezeti ma az Arsenalt, mellyel megőrizné a győzelmi sorozatot a francia szakember.

Mindent kizárva csak a Schalke elleni meccsünkre kell koncentrálnunk. Ez egy nagy lehetőség lesz számunkra a továbblépésre, amihez lendületet adhat a legutóbbi BL-győzelmünk. A Schalke egy remek csapat, ami leginkább hátulról építkezik, ahogy a német együttesek általában, és gólveszélyes játékosokkal rendelkezik, mint Huntelaar, Farfán vagy Affelay. Éppen ezért óvatosan kell hozzáállnunk a meccshez, amellett, hogy csak a győzelem lebeghet a szemünk előtt. Erős a csapatunk, ráadásul még van benne bőven tartalék” – fejtette ki Wenger.

Huub Stevens, a németek edzője szerint igyekszik majd folyamatosan nyomást gyakorolni az Arsenal csapatára, amiért játékosainak ugyancsak nagyon kell összpontosítaniuk.

Nyomást gyakorol ránk, hogy idegenben, majd 80 ezer ember előtt játszunk, de igyekszünk ezt kezelni. 21 játékossal érkezünk az Arsenalhoz, mely ellen egy friss csapat áll majd ki. Nagy feladat előtt állok, hogy kitaláljam, milyen összeállítással szerepeljünk” – tért ki a kezdőre a Schalke vezetőedzője.

Montpellier-Olympiakosz Pireusz

René Girard, a Montpellier vezetőedzője kiemelte, hogy fontos meccs vár csapatára, a csoportban ugyanis legnagyobb riválisa ellen lép pályára.

Papíron nem mi vagyunk a favoritok, bármilyen téren is vetjük össze magunkat ellenfelünkkel, akkor is egyértelműen az Olympiakosz a jobb. A tisztes helytállás a célunk, a meccs előtt így nem is vagyunk idegesek. Ez, illetve a hazai pálya segíthet nekünk” – mondta a franciák trénere.

René Girard, a Montepellier vezetőedzője

Leonardo Jardim, az Olympiakosz szakvezetője kifejtette, hogy ha ma nyerni tud együttese, akkor tesz egy lépést a BL egyenes kieséses szakasza felé.

Ha nyerünk, akkor a második helyre jó esélyünk nyílik, ha nem, akkor a harmadik helyért kell majd küzdenünk. Ezért ez egy nagy meccs lesz számunkra, különösen, mivel egy remek alakulat a Montepellier. Tisztelettel kell pályára lépnünk ellenük” – szögezte le a görögök trénere.

A harmadik forduló előtt az Arsenal két győzelemmel a B csoport élén áll, míg az Olympiakosz eddig 0 ponttal az utolsó.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, B csoport, 3. forduló
B csoport:
Arsenal (angol)-Schalke 04 (német) 20.45
Montpellier (francia)-Olympiakosz (görög) 20.45

Videók