A PSG elnöke furcsálja, hogy a Real Madrid így örül egy Bajnokok Ligája győzelemnek

Miközben minden vágyuk elhagyni a kupasorozatot.


A Szuperligában részt vevő klubok és az UEFA-t továbbra is támogatók között továbbra is nagy a feszültség. Az Európai Klubszövetség elnöke, és a Paris Saint-Germain vezérigazgatója, Nasszer Al-Khelaifi, úgy gondolta, kicsit odaszúr a Real Madridnak.

A Juventus, a Barcelona és a Real Madrid hivatalosan továbbra is elkötelezett a Szuperliga mellett, annak ellenére, hogy nem történt előrelépés az ügyökben. Az ECA legutóbbi ülésén Al-Khelaifi ezt mondta.

„Az a furcsa, hogy az UEFA klubversenyének megnyerését ünneplik. Ez a világ legjobb verseny a kluboknak. Nagyon furcsa, hogy pont ez ellen lépnek fel, amiben részt vesznek, ünneplik és élvezik a címvédésüket. Őszintén szólva, ez nekem nagyon furcsának tűnik.”

Minden bizonnyal ezekkel a szavakkal csak rángatni akarja a Real Madrid bajszát Al-Khelaifi, ettől azonban nem hangzanak kevésbé nevetségesen a szavai. Abszurd lenne az az elképzelés, hogy a Real Madridnak nem kellett volna élveznie a győzelmet.

Borítókép és fotók: John Berry/Getty Images

Videók