"A Bundesliga nem olyan kemény sorozat, ezért a Bayern pihentebb lesz" - Kovacic

A főszereplők latolgatták az esélyeket a meccs előtt.


A Bayern München a Chelsea otthonába látogat a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Frank Lampardnak, a londoni Kékek vezetőedzőjének számolnia kell néhány sérülttel, akik közül talán a legnagyobb érvágás a francia világbajnok N'Golo Kanté hiánya. A szakértők által a világ egyik legjobb védekező középpályásának tartott 28 éves futballista múlt hétfőn szenvedett izomsérülést és három hetet kell kihagynia. A Chelsea viszont nélküle is győzelemmel készült fel a Bayern elleni csatára, a Premier League-ben szombaton 2-1-re verte a vendég Tottenhamet.


Szintén sikerrel vette a "főpróbát" a Bayern, amelynek viszont meg kellett izzadnia a sikerért a Bundesliga legutóbbi fordulójában a sereghajtó Paderborn ellen. A péntek este saját közönségük előtt kiharcolt 3-2-es győzelemből a lengyel válogatott Robert Lewandowski két góllal vette ki a részét, második, három pontot érő találatát a 88. percben szerezte. Várhatóan a Chelsea-nek is az lesz a legkomolyabb feladata, hogy megállítsa a 31 éves csatárt, aki a Bundesligában 23 forduló alatt 25 gólt szerzett, a BL-ben pedig 10 találattal szintén vezeti a góllövőlistát a Salzburgból Dortmundba szerződött norvég Erling Haalanddal holtversenyben.

A Bayern München számára kedvelt helyszín London, 2000 óta kilenc BL-meccsből ötöt megnyert, közte 2013-ban a Borussia Dortmund ellen játszott döntőt. Legutóbb a mostani kiírás csoportkörében aratott sikert a bajor csapat, tavaly októberben a Tottenham otthonában diadalmaskodott 7-2-re.


A mérkőzés előtt a főszereplők latolgatták az esélyeket.

Mateo Kovacic, a londoniak középpályása szerint egy egészen érdekes tény szól a Bayern München mellett.

"Menedzserünk rámutatott a Bayern erősségeire, de arra is, hol vannak a gyenge pontjai. A Bundesliga nem olyan kemény sorozat, mint a Premier League, ezért pihentebbek, mint mi, de felkészültünk arra, hogy sok gondot okozzunk nekik. Biztos vagyok benne, hogy a Tottenham legyőzése fordulópont volt. Rossz eredményt értünk el a Manchester United ellen, fel kellett ébrednünk, és jól teljesíteni a Spurs ellen. Fantasztikus munkát végeztünk, így kell folytatnunk ezentúl is, és ismét nyernünk kell. Nagyon sok csapat életét megkeserítjük majd."


A német védő, Antonio Rüdiger a 33 éves támadó, Olivier Giroud szerepét emelte ki a nagy párharc előtt.

"Nagyon tisztelem őt, mindig türelmes, soha nem kommentálta a róla szóló átigazolási híreket, alázatosan és keményen dolgozott végig. És mindjárt más lett a mérkőzés képe, amikor pályára lépett a United ellen, és a Tottenham ellen is főszerepet játszott. Igazi csapatember, soha nem kíméli magát, és nemcsak az jár az eszében, hogy gólt lőjön, a mezőnyben is keményen dolgozik, ennek nagyon örülök."

Jorginho szerint még annál is agresszívebben kell játszaniuk, mint a Tottenham ellen tették azt, ugyanakkor hozzátette, hogy az ilyen párharcok során sokszor nüánszok döntenek.

„Két mérkőzésből áll a párharc, de ha valami rossz történik velünk, akkor sem szabad elveszítenünk a fejünket.” – mondta az olasz válogatott középpályás.


"A Chelsea-nek sok érdekes játékosa van, a keret érdekes egyvelege a fiataloknak és a rutinos labdarúgóknak. A negyedik a PL-ben, de sok hullámvölgy és hullámhegy áll mögötte ebben az idényben. Arra készülünk, hogy remek hangulatú mérkőzést vívunk Londonban, nagyon elszántan akarunk futballozni. Természetesen a nagy álmunk a BL-győzelem, mindenünk megvan ahhoz, hogy el is érjük ezt, de sokkal elszántabban kell futballoznunk, mint azt tavaly tettük a Liverpool ellen. A PL dominálta az előző idényben az európai sorozatokat, meg akarjuk mutatni, hogy felvesszük az angolokkal a harcot. A német csapatok jó teljesítményt nyújtottak a múlt héten”
– mondta a találkozó előtt Joshua Kimmich, a müncheniek védője.

A Bayern játékosai ismét bevennék Londont.
 


A londoniaktól Marco van Ginkel, Christian Pulisic, Callum Hudson-Odoi és N'Golo Kanté sérült, a németektől Leon Goretzka, Javi Martínez, Ivan Perisic és Niklas Süle dőlt ki a sorból. Ruben Loftus-Cheek már felépült a kékeknél, sőt a hétvégén már a padon ült. Frank Lampard azzal számol, hogy be tudja vetni rövid időre a németek ellen.

Érdekes, hogy a két gárda mindössze négyszer találkozott egymással tétmérkőzésen, a legnevezetesebb találkozó a 2012-es BL-döntőre esett, akkor a Chelsea győzött, 11-esekkel.

A mérkőzés 21 órakor kezdődik.

Borítókép: Andrew Redington/Getty Images

Forrás: sportbible, MTI

Videók