A Bayern támadója szerint nagyon különleges volt, ahogy nyertek

A Bayern München a szerdai elődöntőben a Manchester City-Olympique Lyon párharc továbbjutójával mérkőzik meg.


Thomas Müller, aki két góllal vette ki a részét a Bayern München labdarúgócsapatának Barcelona felett aratott 8-2-es győzelméből, úgy vélekedett a pénteki Bajnokok Ligája-negyeddöntőről, hogy jobban játszottak, mint a német válogatott 2014-ben, amikor 7-1-re verte a világbajnokság elődöntőjében a brazilokat.

"Nagyon különleges volt, ahogy nyertünk. A 7-1 alkalmával nem kontrolláltuk annyira a játékot, mint most, jók voltunk akkor is, az igaz, de most brutális volt a fölényünk" - összegzett a Sky Germanynak nyilatkozva.

A nagyon agilisan futballozó Müller abban látta sikerük kulcsát, hogy a középpályán nem hagytak teret az ellenfelüknek a kibontakozásra.

"Az elejétől fogva föléjük akartunk kerülni, és nagyon jó első félidőt produkáltunk" - vélekedett.

Hozzátette: már a mérkőzés előtt is megvolt a kellő önbizalmuk, ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy akkor tudják legyőzni az ellenfeleiket, ha a teljesítőképességük határán futballoznak.

Egyetértett vele Kingsley Coman, aki megjegyezte, hogy bár most nagyon jól játszottak, azért nem verhetetlenek.

"Nehéz elhinni, ami történt" - lelkendezett az egy gólt szerző védő Joshua Kimmich. - "Az első perctől kezdve teljes mértékben koncentráltak voltunk.

A Barcának akadt az elején egy-két helyzete, de mi bátran játszottunk előrefelé és ennek hihetetlen eredmény lett a vége. Ezzel persze még nem jutottunk el az utunk végéig"
- mondta.

A Bayern München a szerdai elődöntőben a Manchester City-Olympique Lyon párharc továbbjutójával mérkőzik meg.

Borítókép:Michael Regan - UEFA/UEFA via Getty Images
 

Videók