A Barcelonát kell megverni az életben maradásért - BL-előzetes

A Bajnokok Ligája G csoportjában ma a Szpartak Moszkva fogadja a Barcelona csapatát, míg a Celtic a Benfica ellen juthat tovább a négyesből.


Az orosz Szpartak Moszkva csak abban az esetben maradhat életben a továbbjutás szempontjából, ha ma legyőzik a Barcelonát.

Unai Emery, a Szpartak Moszkva vezetőedzője: "Tény, hogy a Barcelona lesz az ellenfelünk, de van okunk az optimizmusra, hiszen jó csapatunk van. Szükségünk van a három pontra, hiszen tavasszal is szeretnénk Európában szerepelni."

Tito Vilanova, a Barcelona vezetőedzője: "Ha legyőztünk volna a Celtic-et Glasgow-ban, akkor ma tartalékosan léphetnénk pályára, sokan pihenhetnének a csapatból. Mi viszont kikaptunk Skóciában, így mindenkire szükségünk van ma este."

A spanyoloknál továbbra sem bevethető Adriano, Alcántara, Cuenca, Muniesa és Abidal sem. Piqué ellenben már lehetőséget kaphat.

A csoport másik meccsén is nagy lesz a tét, hiszen a Benfica hazai pályán fogadja a Barcelonát legyőző Celtic-et.

Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője: "Alapvetően stabil védekezéssel verhetjük meg a Celtic-et, de készen állunk bármilyen taktikai eszköz bevetésére a győzelem érdekében. A Celtic ma este egészen biztosan nem dőlhet majd hanyat ellenünk. A Celtic egyértelműen a csoport meglepetéscsapata, de még itt vagyunk mi is."

Neil Lennon, a Celtic menedzsere: "Jól ismerem a Benfica együttesét. Nagyon komoly taktikai összecsapásra számítok."

A Celtic-nek Commons, Brown, Forrest, Izaguirre, Rogne nélkül kell pályára lépnie, míg Gary Hooper például már ott lehet a kispadon. A Benficánál az argentin Pablo Aimar továbbra sem szerepelhet.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, G csoport:
Szpartak Moszkva (orosz) - FC Barcelona 18 ó
Benfica (portugál) - Celtic Glasgow (skót) 20.45

Íme a csoport tabellája és állása. KATTINTS!

Amennyiben a góllövőlistát szeretnéd megtekinteni, KATTINTS ide.

Videók