A balhé folytatódik: Vizsgálatot sürget a BL nyolcaddöntővel kapcsolatban a liverpooli polgármester

Hozzájárulhatott a koronavírus terjedéséhez a mérkőzés?


Liverpool polgármestere vizsgálatot sürget annak tisztázására, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának visszavágója hozzájárult-e a koronavírus terjedéséhez.

A március 11-én lejátszott Liverpool-Atlético Madrid mérkőzést - melyet hosszabbításban a vendégek nyertek 3-2-re, ezzel 4-2-es összesítéssel kiejtve a címvédőt - mintegy 52 ezer néző, köztük körülbelül 3000 spanyol szurkoló tekintette meg az Anfield Roadon, a járványtól erősen sújtott Spanyolországban pedig pár nappal később gyakorlatilag leállt az élet.

"A fertőzési görbe emelkedését láthatjuk, 1200 emberben mutatták ki a COVID-19-et" - mondta a BBC-nek Steve Rotheram a liverpooli helyzetet illetően. - "Szükséges megvizsgálni, hogy ezeknek a fertőzéseknek egy része nem közvetlenül Atlético-szurkolóktól származik-e. Voltak nagyon erősen érintett városok, és Madrid ezek közé tartozott" - tette hozzá, majd úgy folytatta, hogy a spanyolok otthon már nem gyülekezhettek ebben az időszakban, de háromezer drukker Liverpoolba érkezett és nagyon is könnyedén fertőzhetett a vírussal.

A városvezető szerint meg kell vizsgálni, hogy ez hogyan fordulhatott elő, és a kormánynak vállalnia a kell valamilyen felelősséget abban, hogy nem hamarabb hozta meg a korlátozó intézkedéseket.
Angela McLean, a brit kormány tudományos tanácsadója azt a riporteri felvetést, hogy a mérkőzés megrendezésének engedélyezése hozzájárult a vírus terjedéséhez "érdekes feltételezésnek" nevezte.

"Amennyiben emberek egy olyan sportesemény közvetlen eredményeként fertőződtek meg, amelyet szerintünk nem lett volna szabad megrendezni, nos, az botrányos. Akkor ez nemcsak azokat az embereket veszélyeztette, hanem a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat frontvonalban dolgozó személyzete és családtagjaik is megfertőződhettek" - méltatlankodott Rotheram.
 

Sport365.hu - Komoly szerepe lehetett a járvány fejlődésében a teltházas Liverpool - Atlético meccsnek



Borítókép: Darren Staples/Getty Images

Videók