A 93. percben fordította meg a mérkőzést a PSG

A ma 50 éves, párizsi gárda nem csak a szülinapját ünnepelhette.


A PSG jutott be a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában, miután az egymeccses negyeddöntőben 2-1-re legyőzte az Atalantát.

Nem kellett sokáig várni az első komolyabb helyzetekre az Atalanta-PSG találkozón. A 3. percben az olaszoknál Gómez próbálkozott 14 méterről, lövését azonban védeni tudta a franciák hálóőre. Egy perc sem telt el, amikor egy rossz cselt követően Neymar labdát lopott és már robogott is az ellenfél kapuja felé. Ő is kb. 14 méterről próbálkozott, azonban a labda 2 méterrel a bal kapufa mellé ment.

A 11. perctől kezdve sokáig Gómez és Navas volt a főszerepben. Előbbi többször is veszélyeztette a kaput, míg utóbbi bravúrt bravúrra halmozott, ezzel megvédve a csapatát a hátrányba kerüléstől.

A 19. percben ismét Neymar villant a túloldalon, ám akciója nem járt sikerrel. A brazil a 22. percben ismét a kapura törhetett, beadása azonban pontatlannak bizonyult.

A 27. percben a PSG nagyot hibázott, Pasalich pedig kíméletlenül vágta a jobb felsőbe az elé pattanó labdát.


Fotó: David Ramos/Getty Images

Egy perccel később Neymar válaszolhatott volna az olaszok találatára, lövése azonban nem sokkal a bal kapufa mellé ment.

A 35. percben ismét Neymar próbálkozott egy szabadrúgásból. A brazil ezúttal a kaput eltalálta, lövését azonban Sportiello magabiztosan fogta meg.

A 41. percben Sportiello aztán majdnem eladta a labdát, de megúszta a gólt. Egy perccel később ismét Neymar került helyzetbe, de azt ezúttal sem sikerült gólra váltania.

Az első félidő végén egy perces hosszabítás volt, ebben azonban jelentős esemény már nem történt. 

A második játékrész első perceiben gól nem, sárgalap viszont annál több született, De Roon után Zapata zsebelt be egyet.

Az 53. Neymar emelését Bernat vétette el az ötös bal sarka előtt. 2 perccel később ismét megindult a brazil, de passza nem volt jó Icardinak.

Az 58. perben az Atalanta került helyzetbe Djimsiti révén, aki ballal az ötös bal sarka elől lőtt a rövid sarok mellé. a következő percekben nehéz helyzetbe kerültek az olaszok. Gómez lesérült, és a fáradó Djimsitit is le kellett cserélniük, míg a túloldalon beállt Kylian Mbappé.

Ettől kezdve a franciák beszorították az Atalantát, de a kapuig nem sikerült eljutniuk. A 70. perc környékén  sokáig úgy tűnt, hogy a PSG elveszti egyik kulcsemberét, Navas személyében, a kapus azonban folytatni tudta a játékot.

A 74. percben Mbappé került helyzetbe, de az egyenlítő találat ezúttal sem született meg. Két perccel később neymar próbálta takarásból emglepni Sportiellót, de az olaszok hálóőre könynedén védte a lövést.

79. percben Navast cserélni kellett a franciáknak, helyére Sergio Rico állt be.

A 80. percben ismét Mbappé próbálkozott, Neymar passzát a bal alsó felé rúgta, de a kapus elcsípte a labdát. 6 perccel később Neymar próbálkozott fejessel, de az is kimaradt.

A rendkívül feszült végjáték 90. percében Neymar eltört lövése után Marquinhos egyenlíteni tudott, a bírók pedig 5 percet hosszabbítottak a rendes játékidőben. A 93. percben Choupo-Moting révén a franciák megfordították a találkozót.


Fotó: David Ramos/Getty Images



Atalanta PSG: 1-2

Borítókép: Michael Regan - UEFA/UEFA via Getty Images

 

 

Videók