Ceferin: természetesen kizárhatjuk a Real Madridot a Bajnokok Ligájából

Nem nyugszik az UEFA elnöke. - TOP5: Ezt is sokan olvasták a sport365-ön.


Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke egy interjúban ismét felvetette annak a lehetőségét, hogy a Real Madrid, Barcelona és a Juventus súlyos szankciók előtt állhatnak.

„Bármelyik klubot ki lehet zárni a Bajnokok Ligájából, igen, ez lehetséges. De erről az UEFA fegyelmi bizottsága dönt, amely független. A szabályok mindenkire ugyanúgy érvényesek. Az emberek arra panaszkodnak, hogy az UEFA milliókat keres, amikor a bevételek 93,5%-a a klubokhoz megy. Minden klub ugyanazt a bánásmódot kapja. Legyen szó szlovénokról, vagyis az én hazámról, vagy az európai futball nagy neveiről.”

„A Szuperligában mindig ugyanazok a klubok játszanának egymással. Jó barátságot ápolok a PSG elnökével, Nasser Al-Khelaifival, aki segítette a labdarúgást azzal, hogy szembeszállt a Szuperligával. Okos ember, aki megérti a történéseket. Tisztelem őt. Az UEFA végrehajtó bizottságának bátor tagja.”

Forrás: real-france.fr
Borítókép és fotók: Arne Dedert/Picture Alliance via Getty Images

Videók