Ezt jelenti egy labdarúgónak a BL-döntő – videó

Luis Diaz reakciója tökéletesen mintázza, mi játszódik le egy játékosban egy-egy nagy siker alkalmával.


A Liverpool játékosa könnyekig hatódott, mikor konstatálta, hogy élete során először ott lehet a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Liverpool 3-2-re legyőzte a Villarrealt a BL elődöntőjének visszavágóján. A mérkőzés azonban nem kezdődött jól a „Vörösek” számára, mivel az első félidőben spanyol ellenfelük 2-0-ra elhúzott. A második félidőben azonban hengerelt Jürgen Klopp együttese, amihez a frissen beálló Luis Diaz is kellett. A kolumbiai az első perctől kezdve hatalmas iramot diktált, majd megszerezte a Liverpool második gólját.

A fiatal kolumbiai a meccs lefújását követően nem tudta elrejteni az érzelmeit és könnyekben tört ki.




A mérkőzés emberének megválasztott Diazt Michael Owen és Rio Ferdinand is hosszasan méltatta.

"Soha nem láttam ilyen energikus játékost a klubban, mint Luis Diaz” – monta Owen.
"Micsoda játékos, micsoda ember. Ő a szezon igazolása. Lenyűgöző” – tette hozzá Ferdinand.

Diaznak ez lesz az első Bajnokok Ligája döntője, ahol a Liverpool május 28-án Párizsban a Manchester Cityvel vagy a Real Madriddal játszik majd.

Forrás és borítókép: Sportbible.com

Videók