A legnagyobb sztárok, akik soha nem nyertek BL-t

Az élet olykor igazságtalan.


Minden labdarúgó álma, hogy egyszer magasba emelhesse a Bajnokok Ligája trófeáját. Ez azonban néha a legjobbaknak sem jön össze.

Az elmúlt másfél évtized két legnagyobb labdarúgója jó párszor felért a csúcsra. Lionel Messi négyszer, míg Cristiano Ronaldo ötször nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot.

Azonban nem mindenki ilyen szerencsés. Megannyi világklasszis labdarúgó szállt már harcba a híres trófeáért a pályafutása során, azonban nem mindegyiknek sikerült elhódítania. Egyesek a legdrámaiabb csaták közepette maradtak le a BL-dicsőségről. Szemügyre vettük ezeket az eseteket, és összeállítottunk egy álomcsapatot.

Gianluigi Buffon

A világklasszis portás 2003-ban, 2015-ben és 2017-ben is bejutott a legrangosabb európai kupafináléba, azonban mindháromszor vesztesen hagyhatta el a pályát. A legendás hálóőr bízik benne, hogy visszavonulása előtt még Európa trónjára ülhet szeretett csapatával, a Juventusszal.


(Kép: Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images)

Lilian Thuram


A legendás francia hátvéd szép karriert tudhat maga mögött, hiszen nyert többek között olasz bajnoki címet, Francia Kupát, UEFA-kupát és Olasz Kupát is. A válogatottal szintén fantasztikus sikereket ért el, 1998-ban a Vb-t, 2000-ben pedig az Eb-t nyerte el a francia nemzeti csapat tagjaként. Karrierje során csupán egyszer játszhatott a Bajnokok Ligája döntőjében, egész pontos 2003-ban az AC Milan ellen. Ezen kívül az elődöntőig többször is eljutott adott csapatával.


(Kép: Alex Livesey/Getty Images)

Laurent Blanc

A világ legjobb klubjaiban játszott a francia hátvéd is, hiszen megfordult többek között az Interben, a Barcelonában és a Manchester Unitedben is, de egyszer sem sikerült felemelnie a Bajnokok Ligája trófeáját. Thuramhoz hasonlóan ezt a csalódást ellensúlyozta valamelyest, hogy 1998-ban világbajnokságot, 2000-ben pedig Európa-bajnokságot nyert a francia válogatottal.


(Kép: Phil Noble - PA Images/PA Images via Getty Images)

Fabio Cannavaro


A legendás olasz hátvéd pályafutása során nyert többek között két alkalommal spanyol bajnoki címet, ugyan ennyiszer Olasz Kupát illetve egyszer UEFA-kupát is. Az olasz válogatott tagjaként 2000-es Eb-ezüstérmet szerzett, míg 2006-ban Vb-t nyert társaival, ráadásul ebben az esztendőben neki ítélték oda az aranylabdát. A Bajnokok Ligája döntőjébe soha sem léphetett pályára, az esetleges győzelemre a legnagyobb esélye 2003-ban volt az Inter színeiben, amikor is társaival az elődöntőig jutott.


(Kép: Matthew Ashton - PA Images via Getty Images)

Gianluca Zambrotta

Zambrotta a Barcelonában, a Juventusban és a Milánnál is sikeres éveket töltött, azonban a Bajnokok Ligája-dicsőségből sok honfitársához hasonlóan ő is kimaradt. Zambrotta, Buffon illetve Cannavaro is világbajnoki címet ünnepelhetett 2006-ban, így talán még inkább meglepő, hogy klubszinten egyikőjük sem tudta megnyerni a legrangosabb európai kupasorozatot.


(Kép: liewig christian/Corbis via Getty Images)

Michael Ballack


A legendás német középpályás szép karriert futott be, hiszen nyert többek között négy német, s egy angol bajnoki címet, a Német Kupát és az FA-kupát pedig egyaránt három-három alkalommal gyűjtötte be adott csapatában. A német válogatott tagjaként szintén ért el jelentősebb eredményeket, 2002-ben Vb-ezüstérmet, 2008-ban pedig Eb-ezüstérmet szerzett. Pályafutása során két komoly lehetősége is volt arra, hogy magasba emelhesse a Bajnokok Ligája trófeáját, 2002-ben a Leverkusen futballistájaként, 2008-ban a Chelsea labdarúgójaként játszhatott döntőt.


(Kép: Vladimir Rys/Bongarts/Getty Images)

Lothar Mätthaus


Az egykoron kiváló, s mellette aranylabdás német labdarúgó karrierje során nyert többek között hét német bajnoki, és egy olasz bajnoki címet, három Német Kupát illetve két UEFA-kupát is. A német válogatott tagjaként 1980-ban Eb-t, 1990-ben pedig Vb-t nyert. Matthaus tehát megannyi trófeát gyűjtött be pályafutása során, viszont a BEK-et/BL-t neki sem sikerült. Karrierje során kétszer léphetett pályára a legrangosabb európai kupasorozatot döntőjében, először 1987-ben, másodszorra pedig 1999-ben, a fináléban mindkét alkalommal a Bayern München színeiben rúgta a bőrt.


(Kép: Matthew Ashton/EMPICS via Getty Images)

Pavel Nedved


Egy ujabb Juventus legenda, aki nem nyerte meg a BL-t. Pavel Nedved a modern labdarúgás egyik legjobb középpályása volt, ennek ellenére még csak döntőt sem játszhatott soha. A cseh klasszis eltiltás miatt nem léphetett pályára a Milan ellen a 2003-as fináléban. Elképzelhető, hogyha játszott volna azon a meccsen, akkor most nem szerepelne a listán.


(Kép: Etsuo Hara/Getty Images)

Zlatan Ibrahimovic


A svéd támadó karrierje során rengeteg különböző trófeát gyűjtött már be adott csapataival, négyszeres olasz, és francia, kétszeres holland, s egyszeres spanyol bajnoknak, háromszoros Francia Kupa, illetve egyszeres Holland Kupa és egyszeres Európa-liga győztesnek vallhatja magát többek között. Ibrahimovic karrierje során egyszer se léphetett pályára eddig a Bajnokok Ligája döntőjében, balszerencséjére 2009-ben, mikor eligazolt az Intertől, 2010-ben a milánói csapat megnyerte a finálét, mikor 2010-ben a Barca kölcsönadta az AC Milanhoz, 2011-ben a katalán gárda elhódította a trófeát.


(Kép: Jean Catuffe/Getty Images)

Gabriel Batistuta

Vitathatatlan, hogy a ’90-es évek egyik legjobb labdarúgója volt Gabriel Batistuta. 1999-ben a harmadik lett az Év Labdarúgója szavazáson.
Annyi nagy gólt valószínűleg senki sem szerzett első BL-idényében, mint ő – erről többek között a Manchester United, az Arsenal és a Barcelona hívei, valamint játékosai tudnának mesélni –, ám a nagy durranás ezúttal is elmaradt, a 2. csoportkör jelentette a Fiorentina végállomását. Az AS Romával a 2000/01-es szezonban elnyeri az első olasz bajnoki címét. Alighanem az argentin klasszis trófea gyűjteménye nem tükrözi méltóan, hogy mennyire kiváló labdarúgó volt.


(Kép: Alex Livesey /Allsport/ Getty Images)

Ronaldo

A legendás brazil, s egyben kétszeres aranylabda-nyertes támadó karrierje során nyert többek között két spanyol bajnoki címet, egy-egy Holland és Király Kupát, míg a KEK-et és az UEFA-kupát szintén ennyiszer hódította el társaival. A válogatottal is komoly sikereket ért el, 1994-ben és 2002-ben Világbajnok lett a brazil nemzeti csapat tagjaként, 1997-ben és 1999-ben pedig a Copa Americát hódították el. Ronaldo 2007-ben magasba emelhette volna a Bajnokok Ligája serlegét az AC Milan tagjaként, ha előtte nem a Real Madrid futballistájaként rúgja a bőrt, mivel ugyebár a “királyi gárda” színeiben pályára lépett a BL-ben, így a milánói gárdában nem juthatott szóhoz.


(Kép:  Koichi Kamoshida/Getty Images)

Íme, az álomcsapat:


(Kép: squawka.com)

Érdemes egyébként még pár labdarúgót megemlíteni, akik kvalitásaik alapján szintén megérdemelték volna, hogy pályafutásuk során BL-t nyerjenek: Giorgio Chiellini, Robert Pires, Cesc Fabregas, Francesco Totti, Dennis Bergkamp, Phillip Cocu, George Weah, Patrick Vieira, Hernan Crespo, Ruud van Nistelrooy, Roberto Baggio.

Kép: Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images

Forrás: squawka.com

Sport365.hu - Hihetetlen, hogy ez a 13 játékos nyert már BL-t

Az élet néha igazságtalan. Hiszen számos olyan futball legendát ismerünk, aki sohasem nyert bajnokok ligáját, elég csak Ronaldóra, Nedvedre, Buffonra, Ibrahimovicra vagy épp Fabio Cannavarora gondolni. Dani Alves, Andrés Iniesta és Lionel Messi több trófeát nyert karrierje során, mint bárki más eddig. Tegyük hozzá halkan: megérdemelten.

Videók