Zidane: "El kell mennünk a Cityhez, és győznünk kell"

Értékeltek a felek a Bajnokok Ligája mérkőzés után.


Zinédine Zidane szerint csapata, a Real Madrid nem érdemelt vereséget szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán, amelyen otthon 2-1-re alulmaradt a Manchester Cityvel szemben.

A spanyol együttes francia szakvezetője elmondta: jó teljesítményt nyújtottak a találkozón, de ennek nem tud örülni, mert a mérkőzés hajrája mindent megváltoztatott.

Az összecsapáson a spanyolok Isco góljával kerültek előnybe a 60. percben, az angolok Gabriel Jesus találatával a 78. percben egyenlítettek, majd öt perccel később a mérkőzés legjobbjának megválasztott Kevin de Bruyne büntetőből győztes gólt szerzett.

"A labdarúgásban kilencven percen át tökéletes koncentrációra van szükség" - emelte ki Zidane, aki szerint továbbjutásuk szempontjából egyszerű a képlet:

"El kell mennünk a Cityhez, és győznünk kell."


A Real Madrid a visszavágón biztosan nem számíthat a védelem oszlopára, a 86. percben kiállított Sergio Ramosra.

Josep Guardiola, a manchesteriek vezetőedzője hangsúlyozta: nagy elégedettséggel tölti el, hogy győztek a Santiago Bernabéu Stadionban, mert nincsenek hozzászokva az efféle bravúrokhoz.

"Ez megmutatja, hogy bárhol képesek vagyunk győzni. A kezdés után ellenfelünk jobban játszott, de tizenöt perc után már mi is jól teljesítettünk. Akadtak helyzeteink, de a befejezéseknél nem voltunk elég pontosak, vagy Courtois védett bravúrosan" - nyilatkozta a spanyol edző, aki az idegenben megszerzett egygólos előny ellenére sem tekinti lefutottnak a párharcot.

"Ha van a világon egy csapat, amely képes ilyen helyzetből is továbbjutni, akkor az a Real Madrid" - mondta Guardiola.

A Real Madrid hazai környezetben a legutóbbi tíz BL-mérkőzése közül a negyediket veszítette el három döntetlen és három győzelem mellett.

Kevin De Bruyne wins #UCLMOTM prize after his display in Madrid He will be among the nominees for the Player of the Week crown!

601.7k Likes, 1,702 Comments - UEFA Champions League (@championsleague) on Instagram: "Kevin De Bruyne wins #UCLMOTM prize after his display in Madrid He will be among the nominees..."



Az angliai visszavágót március 17-én rendezik.

Borítókép:  Matt McNulty - Manchester City/Manchester City FC via Getty Images
 

Videók