Megmondta Barca edzője, ki a felelős a BL-kudarcért

A klub elnöke a szurkolókhoz szólt.


 „Nincs kétség, ez egy nagyon fájdalmas vereség. Megpróbáljuk feldolgozni ezt a váratlan kudarcot. Fájdalmas ez most nekünk és a szurkolóknak is. A történtekért én vagyok a felelős. A Roma letámadott és arra kényszerített minket, hogy hosszú labdákkal operáljunk, ami elbizonytalanított és szétszakított bennünket. Fizikálisan is nagyon erősek voltak. Mostantól a bajnokságra, valamint a spanyol kupa döntőjére koncentrálunk.” - mondta Ernesto Valverde a meccs után.

 
"A célunk az volt, hogy elődöntőbe jutunk, nagyon sajnálom a világ minden táján lévő szurkolóinkat" - mondta a TV Catalunyának Josep Bartomeu, majd úgy folytatta: rossz szájíz marad benne a római mérkőzés után. Ugyanakkor gratulált a hazai csapatnak, amely - amint azt elismerte - jobban játszott a Barcelonánál. "A játék minden elemében fölénk nőtt. Világos eredmény született, melyet majd elemezni kell. Mi mindig meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját, újabb címeket szeretnénk, ezért is nagy csapás ez a kiesés" - tette hozzá.
 

Ilyen motivációs filmek után nem csoda, hogy kiejtette a Roma a Barcát - videó - NB1.hu

A Roma motivációs filmjei

Videók