Londonban vernék ki a Juvét, sima meccs vár a Cityre

A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntős visszavágói közül csak a Tottenham Hotspur és a tavaly döntős Juventus összecsapásán várhatóak izgalmak, a Manchester City és a Basel párharca gyakorlatilag eldőlt.


 A torinóiak február 13-án hatalmas lehetőséget szalasztottak el, ugyanis Gonzalo Hiugaín duplájával már a 9. percben 2-0-ra vezettek, s ugyan Harry Kane a 35. percben szépített, a Zebrák még a szünet előtt visszaállíthatták volna a különbséget, a mesterhármasra hajtó argentin támadó azonban a felső lécre bombázta büntetőjét. A Tottenham a fordulást követően „visszatalált” a meccsbe, s Christian Eriksen révén egyenlített (2-2), így jóval kedvezőbb helyzetből várja a párharc második felvonását, amelyet az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetít.

 
Az angol csapat azért is bizakodhat, mert a korábbi évekkel ellentétben érvényesíteni tudta a hazai pálya előnyét, ráadásul a kétszeres címvédő Real Madrid és a Borussia Dortmund révén két „nagyvadat is elejtett” a Wembley Stadionban, ahol az APOEL legyőzése már abszolút papírforma volt. Szintén a Tottenham esélyeit növeli az a statisztika, miszerint a londoni klub története mind a hat olyan európai kupapárharcát megnyerte, amelynek első felvonásán idegenben döntetlent ért el.
 
A Juventusnak eddig nyolcszor kellett hazai döntetlen után kiharcolnia a továbbjutást a nemzetközi szintéren, ebből hatszor sikerrel járt. Ugyanakkor angol csapatokkal szemben nem igazán megy a Juventusnak, ugyanis legutóbbi öt egyenes kieséses párharcát elveszítette szigetországi klubokkal szemben. Legutóbb 2010-ben az Európa Ligában a Fulhammel szemben bukott el, a londoniaknál akkor a visszavágón Gera Zoltán is eredményes volt.
 
A Zebráknál a torinói mérkőzésen sérülés miatt hiányzók közül Lichtsteiner, Matuidi és Dybala visszatérhet, Cuadrado és Bernardeschi nem léphet pályára, míg De Sciglio és Higuaín játéka kérdéses. A londoniaknál Aurier eltiltás miatt fog hiányozni, míg Alderweireld szereplése bizonytalan.
 
A Manchester City és a Basel párharca gyakorlatilag eldőlt, ugyanis az angol csapat 4-0-ra nyerte idegenben az első mérkőzést. A két klub nemzetközi kupatörténelme is angol továbbjutást vetít előre, mivel a Manchester City még soha nem esett ki úgy, hogy idegenben diadalmaskodott a párharc első felvonásán - nyolc ilyen alkalom volt -, míg a Baselnek hazai vereség után nem sikerült még továbbjutnia 11 próbálkozásból.
 
A szerdai program:
Tottenham Hotspur (angol)-Juventus (olasz) 20.45 (M4 Sport, m4sport.hu)
(az első mérkőzés eredménye: 2-2)
 
Manchester City (angol)-FC Basel (portugál) 20.45
(az első mérkőzés eredménye: 4-0)

Óriási a baj Barcelonában, már csak remélni tudnak " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Az FC Barcelona bízik benne, a spanyol sajtó szerint azonban valóságos csoda lenne, ha Andrés Iniesta, a katalánok világbajnok középpályása felépülne a Chelsea elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő jövő szerdai visszavágójára. A középpályás vasárnap, az Atlético Madrid ellen 1-0-ra megnyert hazai rangadó első félidejében szenvedett combsérülést, a 36. percben le is kellett cserélni.

Videók