Ezt várja Zidane a PSG elleni visszavágótól

Két fontos játékosa hiányozhat a Real Madridnak.


A Real Madrid hazai pályán 3–1-re legyőzte a PSG-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így még akkor is könnyebb helyzetből várja a visszavágót, ha egyáltalán nem biztos, hogy Zinédine Zidane vezetőedző számíthat a középpálya két meghatározó játékosára, Tony Kroosra és Luka Modricra.

 
"Nem tudom, milyen állapotban vannak pontosan. Különedzéseket végeztek, csak remélni tudom, hogy hétfőn már velünk lesznek és el tudnak utazni Párizsba" - mondta a francia szakvezető, akinek csapata a Getafe elleni hazai 3-1-es bajnoki győzelemmel hangolt a Real szempontjából kulcsfontosságú BL-nyolcaddöntőre. Az elmúlt négy évben három Bajnokok Ligája-elsőséget begyűjtött madridiak a Spanyol Kupából kiestek, a bajnokságban 15 pont a hátrányuk a Barcelonával szemben, így minden erejükkel a legrangosabb európai kupasorozatra kell koncentrálniuk, ha meg szeretnék menteni a szezont, no meg Zidane állását.

Négyen térhetnek vissza a PSG-be a Real Madrid ellen " NEMZETKÖZI FOCI › Bajnokok Ligája

A PSG vezetőedzője, Unai Emery sem ülhet nyugodtan a kispadon, ennek ellenére abban bízik, hogy nem egy tartalékos Real Madridot fogadnak majd a keddi visszavágón. „A közönség támogatásával tizenketten leszünk. Egységeseknek kell lennünk a pályán kívül és belül egyaránt. Természetesen fontos kérdés, hogy kik játszanak majd a Real Madridnál, de számomra ez csak másodlagos.

Videók