Nem tört meg az Emery-átok – lapszemle

A spanyol és az angol újságok is Tuchel kapuscseréjét emelik ki.


A labdarúgó Európai Szuperkupában a Bajnokok Ligája győztes Chelsea és az Európa-liga győztes Villareal találkoztak egymással.

A mérkőzés drámai csatát hozott, ahol a Chelsea büntetőkkel megverte a spanyol csapatot.

A találkozóról így vélekedtek a jelentősebb angol és spanyol médiumok.

A Marca cikkének címlapján ez áll: Továbbra sem tört meg az Emery-átok, miután az edzőnek harmadik alkalommal sem sikerült megnyernie az Európai szuperkupát.

A Mundo Deportivo Tuchel kapuscseréjét emeli ki. A portál hozzáteszi, hogy a 2019-es angol ligakupa döntőben, amikor a Chelsea a Manchester City ellen lépett pályára, a kékek akkori menedzsere, Maurizio Sarri is be szerette volna küldeni Kepát, de ő ezt megtagadta.

Az angol The Sun is Tuchel kapuscseréjére helyezi a hangsúlyt. Kepa a büntetőpárbaj során két tizenegyest is hárított. A portál cikke megemlíti azt, hogy 2019-ben Willy Caballero helyére nem állt be a mostani párharc hőse, amikor a Chelsea akkori edzője, Maurizio Sarri erre megkérte.

A szintén angol The Times mérkőzésről szóló cikkében ezt írja: Tuchel szerencsejátéka kifizetődött. Az írás szerint Tuchel nagyot kockáztatott, amikor a 119. percben lehozta Mendyt és helyére Kepát állította be a büntetőpárbajra. 

Borítókép: Facebook.com/ Kepa 

Sport365.hu - Óriási csata után a Chelsea-é az Európai Szuperkupa

A Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató Chelsea 1-1-es döntetlen után tizenegyespárbajban 6-5-re legyőzte a Villarreal csapatát a labdarúgó európai Szuperkupa-mérkőzésen, szerdán Belfastban. Eredmény, európai Szuperkupa: Chelsea FC (angol)-Villarreal CF (spanyol) 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) - tizenegyesekkel: 6-5 Belfast, Nemzeti Stadion, 10 435 néző, v.: Szergej Karaszjov (orosz) gólszerzők: Zijecs (27.), illetve G.

Videók