Xavi nyilatkozatát olvasva a hideg is kirázhatja a münchenieket

A Barca edzője Kimmich kapcsán osztott meg izgalmas gondolatokat.


 Alighogy véget értet az európai bajnokságok küzdelmei, máris megindultak a hivatalos bejelentések, és természetesen a pletykák is. Néha az edzők is szeretnek játszani kicsit a médiával, és valami ilyesmi történt akkor is, amikor Xavi Hernandezt, a Barcelona mesterét Joshua Kimmichről kérdezték.

„Beszéltem vele Katarban, egy rendezvényen találkoztunk és azt mondta nekem, hogy nagy rajongóm volt. Egy igazolás Barcelonába? Szerződése van a Bayernnel, szóval ez tőle függ – nézzétek meg Lewy példáját, ő jönni akart” – mondta a Jijantes-nek.

 

 

Igaza van, Lewandowski egészen konkrétan kierőszakolta a távozását a német rekordbajnoktól a spanyolok kedvéért, és ha a német középpályás ugyanerre az útra lépne, aligha tudnák megállítani. Érkezése azért is lenne örömhír az idei spanyol első osztály győztesének, mert Busquets távozásával szükségük lesz egy minőségi védekező középpályásra.

Borítókép: Getty Images

Videók