Mennyi?! Rekordösszeget fizet a Chelsea az új Di Mariáért

Az óriási tehetségnek kikiáltott 16 éves támadó középpályás, Kendry Páez Ecuadorból érkezik a londoniakhoz, de a transzferre még várni kell.


Az ecuadori élvonalban szereplő Independiente del Valle felnőttcsapatában idén tavasszal debütáló Páez piaci értéke már most hárommillió euró, a Chelsea azonban ennek közel hétszeresét fizeti meg érte. A kékek ajánlatukkal megelőzték a Bayer Leverkusent és a Borussia Dortmundot is.


Az ifjú csillag leghamarabb 2025-ben költözhet az angol fővárosba, mivel az átigazolással meg kell várni a 18. születésnapját. Májusban már az U20-as válogatottban szerepelt, négy mérkőzésen egy gólig jutott. Játéka alapján a legtöbben az argentin csillaghoz, Ángel Di Mariához hasonlítják.


Szakértők az ecuadori futballisták előretörését jósolják, ugyanis az utánpótlásnevelésben remek munkát végeznek a dél-amerikai országban, továbbá az sem elhanyagolható, hogy a brazil tehetségeknél jóval olcsóbbak. A Real Madrid például bónuszokkal együtt 72 millió eurót fizethet a Palmerias 16 éves csatáráért, Endrickért, aki jövő nyártól erősíti majd a királyi gárdát.


Ezzel szemben az angol bajnokságban nagyot menő Brighton anno ötmillió eurót fizetett az Independientének Moisés Caicedóért, a Royal Antwerp pedig anno 5,57 millióért vette meg Willian Pachót. Utóbbi július elsejétől már a Bundesligában játszat, mivel a Frankfurt szerződtette.

Borítókép: Rodrigo Valle - FIFA/FIFA via Getty Images

 

Videók