A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Január 19.

Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...


Magyar átigazolási hírek:

Január 19.

Kaposvári Rákóczi FC: A rakoczifc.hu beszámolói szerint a kaposvári alakulat szerződést bontott a 25 éves marokkói középpályásával, Daniane Javaddal. További hír, hogy az élvonalbeli együttes két játékosa, Grasz Károly, és Petar Mudresa is külföldi próbajátékon van.

KTE-Ereco: A kecskemetite.hu szerint Farkas András a második vonalban szereplő Tatabánya együtteséhez kerül kölcsönbe.

FTC: Lapértesülések szerint nagyon elégedett a Wolfsburg második csapatának trénere, Lorenz-Günther Köstnerre a náluk próbajátékon lévő Fradi játékosával, Sváb Dániellel.

Vasas: Urbán Flórián egy nyilatkozatában tagadta, hogy a fővárosi csapat szeretné szerződtetni a Fradi két játékosát, Oláh Lórántot és Maróti Bélát.

Videoton FC: A vidi.hu hírei szerint a székesfehérvári együttes négy éves szerződést kötött a Haladás korábbi játékosával, Kovács Istvánnal.

Január 18.

Honvéd: A francia harmadosztályú Nimes teszteli a napokban Jean-Baptiste Akassout.

ZTE: Daniils Turkovs iránt most egy ukrán csapat érdeklődik. Ivan Delic és Radenko Bulatovic szerződését hivatalosan is felbontották.

Videoton: Az Eskisehirspor honlapjának beszámolója szerint immár hivatalos, hogy Elek Ákos a törököknél folytatja.

Légiósok: Bodor Boldizsár és Priskin Tamás is szabadon igazolhatóvá vált, bár mindketten elsősorban külföldi folytatásban gondolkodnak.

Január 17.

Videoton: Elek Ákos a Videoton együttesétől minden valószínűség szerint a török élvonalbeli Eskisehirsporhoz szerződik. 

Ferencváros: Jova Levente meghosszabbította szerződését, 2015-ig írt alá a zöld-fehérekhez. 

Ferencváros: Sajtóhírek szerint Csizmadia Csaba, Maróti Béla és Oláh Lóránt is a Vasashoz kerülhet. 

Videoton: A bajnokcsapat megegyezett Kovács István klubcseréjéről a Haladással. A fiatal tehetség 500 ezer euró ellenében költözik Székesfehérvárra. 

Diósgyőr: A DVTK nem tart igényt Enrique Carrenóra, aki kereshet új csapatot magának. 

Videoton: Bár André Alves és a Videoton is megegyezett egy dél-koreai csapattal, a szerződést végül nem írta alá a brazil játékos az ázsiai klubbal. 

Honvéd: Francia lapinformációk szerint Hervé Tchamit a másodosztályú Clermont Foot, a Tours, a Karlsruhe és a Mattersburg is kiszemelte magának. 

Január 16.

Kecskemét: Nagyjából 400 ezer eurót szeretne kapni a klub Foxiért, akire a Metz tartana igényt.

Pécs: Az Aalesundtól érkező, korábban a Herthánál is szerepelt Solomon Okoronkwóval két és fél évre szóló szerződést kötöttek.

FTC: Sváb Dánielt a Bundesligában szereplő Wolfsburg teszteli.

Vasas: Az anyagi nehézségek miatt egyelőre tizenegy játékos, és Marian Vlak vezetőedző is azonnali hatállyal távozott a Fáy utcából.

 

Január 15.

Kecskemét: Foxi kellene a francia Metznek, de nincs még megállapodás a klubok között.

FTC: Csizmadia Csaba iránt több NB I-es klub is érdeklődik, amelyek között - ahogyan azt korábban jeleztük - megtalálható a Lombard Pápa is

Békéscsaba: Claudiu Dragan, a Rapid és a Dinamo Bucuresti korábbi játékosa, aki a Bajnokok Ligájában is pályára lépett, a Békéscsabánál folytatja.

Január 14.

Siófok: A korábban a DVTK-ban, valamint az Újpestben is szereplő Simon Attila a nyárig kötelezte el a magát a bennmaradásért küzdő siófokiakhoz.

Szolnok: Napokon belül eldől, hogy a tavaszi idényt Szolnokon tölti-e, a próbajátékra érkezett Törtei Tamás.

Debrecen: Koman Vladimir hazahozatalának híre kacsa volt Kondás Elemér szerint, Ibrahima Sidibét viszont szívesen látná a tréner, de szerinte kevés az esély rá jelenleg, hogy visszatérjen a szenegáli.

Január 13.

Zalaegerszeg: Többen is távozhatnak Egerszegről. Kamber, Turkovs és Meye is eladásra kerülhet.

Győr: Varga Roland sorsa még kérdéses. A klub tárgyalásban áll a Bresciával.

Honvéd: Stefan Pötz nem lesz a Honvéd játékosa.

Pécs: Bosnyák légiósokkal kötött szerződést az újonc. Adnan Hrelja és Anel Rascic érkezett a baranyai együtteshez.

Január 12.

Haladás: Tóth Miklós ügyvezető elmondta, hogy szerdán két órán keresztül tárgyalt Illés Jánossal, és csütörtökön akár meg is állapodhatnak a felek.

DVSC-TEVA: A klubnál cáfolták a Nemzeti Sport értesülését, mely szerint Koman Vladimirt szerették volna leigazolni.

Január 11.

Pápa: Tóth Bence a Lombardnál folytathatja pályafutását - írja a naplo-online.hu.

Vasas: Bakos Szabolcs Bajára igazol Angyalföldről, szóban megállapodtak vele.

Pápa: Ferenczi István, a csapat támadója az NB II-es Gyirmóthoz szerződött.

Január 10.

DVSC-TEVA: Szima Gábor a dvsc.hu-nak elmondta, télen egész biztosan nem távozik a klubtól sem Varga József, sem pedig Adamo Coulibaly. 

FTC: A Nemzeti Sport szerint szerdán aláír a zöldekhez Busai Attila, a Blikk ugyanakkor arról ír, Tóth Bencével szerződést bontott a kub. 

Videoton: Két játékost is igazolt a bajnok: Torghelle Sándor 3 és fél évre, a brazil Jeff Silva pedig két és fél évre kötelezte el magát Fehérvárra. 

ZTE: A Zalai Hrlap úgy tudja, a kék-fehérek az ETO két grúz légiósával, Giorgi Ganugravával és Lasha Totadzéval tárgyalnak. 

Haladás: A szombathelyiek Kulcsár Kornélt szeretnék megszerezni Kaposvárról. A Hali Bori Gábort Kecskemétről, Nagy Dánielt pedig a Videotontól szerezné meg. 

FTC: A focinews.com szerint Somalia maradása biztos az Üllői úton. 

Január 9.

Debrecen: Visszatért Eugene Salami, aki az őszi szezont Nyíregyházán töltötte kölcsönben, és a fiatal saját nevelésű védő, Ludánszki Bence is az első kerettel készül.

FTC: Orosz Márkot 2+1 évre leigazolta a Fradi. A futballista nyáron csatlakozik a klubhoz az előszerződés értelmében.

Újpest: Zoran Szpisljak megerősítette, hogy szeretnék megszerezni Elek Ákost a Videotontól. Lázár Bencét többen keresik, de egyelőre nem akarja a klub elengedni. Balajcza Szabolcs, Barczi Dávid, Vermes Krisztián, Rajczi Péter és Litauszki Róbert is meghosszabbította szerződését, az új kontraktusok időtartamát nem hozták nyilvánosságra.

Kaposvár: Élvonalbeli és NB II-es klubok hívják a bajai Domokos Bálintot. A Kaposvár a legkomolyabb érdeklődő, a Rákóczi nyártól számítana a labdarúgóra.

Január 8.

Vasas: Keretszűkítésben gondolkodnak Angyalföldön. több fiatal kerülhet az első kerethez.

Paks: Bartha Lászlóért, a Paks játékosáért konkrét ajánlatot tesz a görög Doxa Dramas.

Lombard: Biztossá vált, hogy két kölcsönjátékos, Giorgi Ganugrava és Lasha Totadze visszatér Győrbe.

Január 7.

Diósgyőr: Nem Freddy Adu lesz a miskolciak sztárigazolása - ezt maga a klub ügyvezetője, Dudás Hunor jelentette be ma délután.

FTC: Busai Attila ma délután ismét egyeztet a Ferencváros vezetőivel, és jó eséllyel meg is állapodik a zöld-fehérekkel.

Videoton: André Alves ciprusi kérője azzal számol, hogy a brazil csatár a nyárig Fehérváron marad.

Újpest: Kabát Péter, a lila-fehérek támadója azt nyilatkozta az nb1.hu-nak, hogy nagyon jól érzi magát jelenlegi csapatánál, és eszében sincs távozni az együttestől a téli átigazolási szezonban.

Szolnok: Továbbra is a támadó szekcióban bevethető labdarúgóink maródiak, így ezen oknál fogva is, ide szeretne játékost igazolni a szakmai stáb. Továbbá egy baloldali védő szerepel még a "kívánságlistán". A vezetőség már megkezdte a tárgyalásokat a kiszemeltekkel
 

Január 6.

Videoton: Könnyen lehet, hogy Torghelle Sándor a Videotonban fog szerepelni tavasszal, amennyiben a felek megtudnak egyezni.

Debrecen: Varga József továbbra is bízik benne, hogy külföldre tud szerződni még a télen.

Videoton: Tomas Tujvel, a csapat szlovák kapusa csütörtökön három és féléves szerződéshosszabbítást írt alá a Videotonnal.

Paks: Az együttes rutinos védőjét, több NB I-es csapat is szeretné szerződtetni, de Éger László kijelentette, hogy mindenképpen Pakson marad.

Ferencváros: A csapat fiatal kapusa, Jova Levente egy Facebook bejegyzésben nyugtatta meg a csapat szurkolóit, miszerint marad a zöld-fehér együttes alkalmazásában.

Újpest: Több fiatal játékost is kölcsönadhat a klub a Békéscsabának, amely a feljutásért harcol az NB II-ben!

Január 5.

Siófok: Csermelyi Imrével közös megegyezéssel szerződést bontottak. 

Kaposvár: A rakoczifc.hu beszámolója szerint Milan Peric és Drazen Okuka iránt érdeklődnek külföldi csapatok, ám megkeresés még nem történt az ügyükben. A somogyiakat a Ferencvárostól sem tájékoztatták arról, hogy visszaadnák-e a Rákóczinak a náluk kölcsönben játszó Oláh Lórántot. 

FTC: Busai Attila a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta, már csak rajta múlik, hogy a zöld-fehérekhez szerződik-e. Időközben kapott egy másik ajánlatot is a középpályás, aki mérlegeli a helyzetét, és hamarosan döntést hoz. 

Újpest: Belga lapinformációk szerint a Sint-Truiden együttesétől igazolnak a lila-fehérek, az érkező a 19 éves középpályás, Nikolas Proesmans lesz.

Január 4.

Győri ETO FC: A Kisalföld beszámolója szerint Olaszországból igazolhat játékost az élvonalban szereplő gárda.

Lombard Pápa: A lombardfcpapa.hu arról számolt be, hogy három és fél év után távozik Varga Gábor a csapattól.

Vasas: A hírek szerint több külföldi együttes is érdeklődik Bradley Huson-Odoi iránt, azonban a fővárosi csapat vezetői bejelentették, hogy játékosuk nem eladó.

FTC: Az ulloi129.wordpress.com beszámolói alapján nem igazak azok a hírek, miszerint a zöld-fehér együttes vezetői tárgyaltak volna a Debrecennel Jova Levente esetleges szerződtetésével kapcsán.

Január 3.

Videoton FC: Az fmh.hu beszámolói szerint a székesfehérvári csapat komolyan érdeklődik a Paks játékosa, ifj. Haraszti Zsolt irént.

FTC: Sajtóhírek szerint a zöld-fehér csapat szerződést kötött a második vonalban szereplő Szeged együttesének játékosával, Batik Bencével.

Lombard Pápa: Lapértesülések szerint a Lombard Pápa együttesének vezetősége komolyan érdeklődik a Ferencváros színeiben futballozó Tóth Bencéért.

Budapest Honvéd FC: A honvedfc.hu beszámolói szerint hat fiatal: Vécsei, Baráth, Czár, Moga, Vernes és Erdélyi is a felnőtt gárdánál kezdi meg a felkészülést.

Január 2.

Videoton: Ciprusi lapinformációk szerint Andre Alves megegyezett az Omoniával, legkésőbb nyáron csatlakozik az együtteshez.

FTC: Busai Attila a Nemzeti Sportnak elmondta, akár még a héten aláírhat a zöld-fehérekhez. 

FTC: Egy francia lap szerint a francia élvonalbeli Valenciennes együttesénél van próbajátékon a legutóbb a Fradit erősítő középpályás, a brazil Andrézinho.

PMFC: Mészáros Ferenc vezetőedző a Nemzeti Sportnak elmondta, a tél folyamán 1015 próbajátékost várnak a Mecsekaljára. 

Január 1.

FGSZ Siófok FC: Sajtóhírek szerint a Siófok együttesének vezetősége komolyan érdeklődik a Fradi játékosáért, Tóth Bencéért.

Újpest FC: Az ujpestfc.hu beszámolói szerint a lila-fehér csapat trénere, Zoran Szpisljak azt szeretné, ha január 16-ára összeállna az új csapat.

FTC: A Fourfourtwo.hu szerint az MTK nevelésű Busai Attila szóban már megegyezett a zöld-fehér csapattal.

December 30.

FTC: Az FTC Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt arról, hogy egyelőre úgy néz ki, hogy három játékos érkezik a zöld-fehér csapathoz.

Paks: A bama.hu beszámolói szerint a másodosztályban szereplő Kozármisleny FC játékosa Rácz Ferenc könnyen lehet, hogy az élvonalban szereplő gárdához igazol.

Újpest FC: Az ujpestfc.hu hírei szerint Fodor Marcell után Nikon El Maestro Jevticet is leigazolta a lila-fehér együttes.

ZTE: A zalasport.hu beszámolói alapján csak a 2012-es évben érkezik erősítés a kék-fehér együtteshez.

December 29.

PMFC: A bama.hu hírei szerint a PMFC játékosa Nagy Olivér szívesen folytatná külföldön a pályafutását.

Újpest FC: Az ujpestfc.hu beszámolói szerint a DVSC-TEVA labdarúgója, Fodor Marcell három és fél éves szerződést kötött a lila-fehér együttessel

Budapest Honvéd FC: Lapértesülések szerint a Manchester United korosztályos együttesében is szerephez jutó tehetséget is tesztelni fog az élvonalbeli csapat.

Videoton FC: Visszatér a székesfehérvári gárdához Gyurcsó Ádám, akit még korábban KTE együttesének adott kölcsön a címvédő alakulat.

December 28.

FTC: Lapértesülések szerint elhagyja a zöld-fehér csapatot Fitos László, ugyanis a szakmai stáb a továbbiakban nem számol a 24 éves középpályással.

Budapest Honvéd FC: A honvedfc.hu beszámolói szerint finn, osztrák és afrikai játékosokat is tesztelni fog a fővárosi együttes.

Videoton FC: Ciprusi lapok szerint szeretné leigazolni az Omonia Nicosia együttese Andre Alvest.

Haladás Sopron Bank: A haladasfc.nyugat.hu hírei szerint 3-4 meghatározó játékost szeretne igazolni Artner Tamás a téli átigazolási időszak során.

Nemzetközi átigazolási hírek:

Január 19.

PAS Jannina: A görög gianninasports.gr beszámolói szerint a Pasz Jannina együttese közel áll ahhoz, hogy leigazolja az MTK támadóját, Németh Krisztiánt.

Manchester United: A Juventus vezetői kijelentették, hogy nem hajlandók sem a Manchester Unitednak, sem pedig a Chelsea-nek eladni Milos Krasicot.

Liverpool: Nemzetközi lapok szerint az angol együttes szeretné leigazolni a Sporting Lisszabon 19 éves tehetségét, Joao Carlos Teixeirát. A liverpooli együttes mintegy 800 ezer fontot fizetnének a fiatal labdarúgóért.

Zenit Szentpétervár: Visszatér korábbi együttesébe Andrei Arshavin. Orosz lapok szerint az Arsenal elfogadta a Zenit 8 millió fontos ajánlatát, így egykori játékosuk hazatérhet az orosz bajnokságba.

LA Galaxy: Pont került David Beckham hosszú ideje húzódó szerződéshosszabbítási procedúrájára, miután a korosodó angol klasszis újabb két vére aláírt a LA Galaxyhoz.
 

Január 18.

Sampdoria: A La Gazzetta dello Sport beszámolói szerint Koman Vladimir nagy valószínűséggel már januárban elhagyja az olasz együttest és a svájci élvonalba szerződik.

Juventus: A Porto középpályása, Fredy Guarin egy portugál rádióinterjúban kijelentette, hogy csak a torinói együttes kedvéért hagyná el a Porto gárdáját.

Portsmouth: Magyar lapértesülések szerint Futács Márkóval szerződést hosszabbított a Portsmouth, így a 21 éves támadó 2013-ig marad az angol Championshipben szereplő együttesnél.

FC Barcelona: Lapértesülések szerint Eric Abidal szerződést hosszabbított a FC Barcelonával.

Január 17. 

PSG: Nagyratörő tervei vannak Carlo Ancelottinak, a párizsiak trénerének. A szakember Fernando Torrest, Carlos Tévezt, Dimitar Berbatovot és Edinson Cavanit is kinézte magának. 

AC Milan: Filippo Inzaghi ügynöke cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a támadó januárban elhagyná a milánóiakat. 

Arsenal: A csődöt mondó francia Sebastien Squillaci a Monacóba mehet kölcsönbe. 

Chelsea: Angol lapinformációk szerint Alex a Queen's Park Rangersszel tárgyal. 

Juventus: Szabadon távozhat a torinói óriásklubtól Amauri Carvalho. 

Anzsi Mahacskala: Dzsudzsák Balázs volt klubja Dimitar Berbatovot szerződtetné a Manchester Unitedtól. 

Blackburn: Christopher Samba távozásáról hiába cikkeznek angol lapok, a klub kijelentette, a MU által is nézegetett bekk nem eladó. 

MU: A Vörös Ördögök az Interes Maiconnal erősítenének januárban. 

Január 16.

Rio de Janeiro: Brazil lapértesülések szerint Ronaldinho elhagyhatja a Flamengót. A világklasszis testvére és ügynöke, Roberto de Assis az AFP-nek megerősítette, hogy a klub öthavi fizetéssel, több mint 2 millió dollárral tartozik a játékosnak.

London: Az Arsenal komoly ajánlattal állít be a Lille vezetőihez a hírek szerint. Az Ágyúsok 25 millió euró mellett Sebastien Squillaci, Andrej Arsavin és Marouane Chamakh játékjogát is odaadnák Eden Hazardért cserébe.

 

London: Hivatalossá vált, hogy Gary Cahill a Chelsea-ben folytatja pályafutását, a kékek 7 millió fontot fizetnek a Boltonnak a fiatal bekk játékjogáért.

Január 15.

Barcelona: A La Gazetta dello Sport szerint a katalánok legújabb kiszemeltje a Porto Chelsea által is körnéykezett csatára, a brazil Hulk.

Párizs: Miután Pato átigazolása kútba esett, úgy tűnik, a PSG megpróbálja megszerezni Carlos Tévezt - legalábbis erre enged következtetni a csapat edzője, Carlo Ancelotti nyilatkozata.

Január 14.

Angola: A brazil világbajnok, 39 éves Rivaldo az afrikai ország egyik élcsapatához, a Kabuscorphoz szerződött!

Málaga: A kameruni Carlos Kameni személyében rutinos kapust igazolt a Málaga. A 27 éves hálóőr korábban 222 mérkőzésen lépett pályára az Espanyol színeiben.

Január 13.

Roma: Uruguayi válogatott játékost igazolt a Lazio! A római klub 3.2 millió eurót fizetett a Liverpool de Montevideonak Emiliano Alfaro játékjogáért. A csatárt a Genoa is szerette volna szerződtetni, ám ő végül a kékeket választotta.

Január 12.

Liverpool: Darron Gibson, az ír válogatott középpályása elhagyja a Manchester United csapatát, és négy és fél éves szerződést köt az Evertonnal. A 24 éves játékos idén mindössze két tétmeccsen lépett pályára az Old Traffordon, ezért döntött a váltás mellett.

Parma: Az olasz Sky Sport 24 értesülései szerint az Internazionale csapatába bekerülni képtelen brazil hátvéd, Jonathan a szezon végéig a Parmához kerülhet kölcsönbe. A védőt még a szezon előtt szerződtedték a milánóiak, ám eddig csak kétszer léphetett pályára a kék-feketéknél.

Liverpool: Elképzelhető, hogy újabb gólerős csatárt igazol a Liverpool. Kenny Dalglish csapatát ezúttal az Aston Villa angol válogatott támadójával, a 25 millió fontra becsült Darren Benttel hozták kapcsolatba.

Január 11.

Chelsea: A londoniak továbbra is nagy erőkkel üldözik a belga csodagyereket, Eden Hazardot, akiért 30 millió eurót sem sajnálnának kiadni.

Anzsi Mahacskala: A dagesztániak a Milan középpályását, Clarence Seedorfot szemelték ki maguknak. A transzferre jó esély van, hiszen a veterán holland játékos szerződése lejár a szezon végén.

Manchester City: A Juventus és az Inter szívesen látná csapatában a csapat szerb középhátvédjét, Alekszandar Kolarovot.

Liverpool: A klub ikonja, Steven Gerrard meghosszabbította szerződését, így nagy valószínűséggel nevelőegyesületéből fog visszavonulni.

Január 10. 

Anzsi Mahacskala: Dzsudzsák Balázs klubot vált, a Dinamo Moszkvához szerződik, várhatóan 19 millió euróért. 

Internazionale. A kék-feketék 25 millió eurót adnának a Man City-nek Carlos Tévezért. 

Chelsea: A londoniak 37,4 millió fontért szerződtetnék Kakát a Real Madridtól. 

Juventus: Paolo De Ceglie ügynöke szerint elképzelhető, hogy a védő a Romához szerződik. 

Barcelona: A PSG csapata szeretné szerződtetni a katalánok brazil védőjét, Maxwellt. 

Manchester United: A Vörös Ördögök a Basel fiatal tehetségét szerződtetnék, más kérdés, hogy a svájci válogatott játékosért sorban állnak a klubok, így komoly versenyfutás várható az ügyben. 

Arsenal: Bár Robert Pires az Ágyúsokkal edz, kizárta annak lehetőségét, hogy visszatérjen korábbi sikerei helyszínére. 

Január 9.

Dortmund: Egyre többet cikkeznek Mario Götzéről, a Borussia Dortmund 19 éves középpályásáról. A játékosért sorban áll a Barcelona, a Real Madrid, az Arsenal és a Chelsea.

London: Az Arsenal 3 millió eurót adna Salomon Kalouért, de a Chelsea egyelőre nem bólintott rá az üzletre.

Manchester: A City továbbra sem mondott le Daniele De Rossi megszerzéséről.

Reading: A dél-afrikai Beni McCarthy alig írta alá szerződését a Readingnél, máris kölcsönadták az Ipswich-nek.

Birmingham: Angol lapértesülések szerint Robbie Keane 48 órán belül aláírhat az Aston Villához.

Gijon: A spanyol csapat szeretné hazavinni Nacho Novot a Rangers FC hispán légiósát. A 32 éves támadó a Daily Record szerint szívesen térne vissza szülőhazájába.

Január 8.

London: Harry Redknapp szívesen látná a csapat keretében a Blackburn védőjét, Christopher Sambát.

Hamburg: Jeffrey Bruma visszatérhet a Chelsea-hez.

Dortmund: A Málaga és a Chelsea is szerződtetné a Borussia Dortmund csatárát, Lucas Barriost, de a Málaga már megtette elő ajánlatát Barriosért, ami tíz millió euró.

Január 7.

Barcelona: A La Nacion szerint a Barcelona Diego Forlánnal pótolná a sérülés miatt hosszú időre kieső David Villát. Az uruguayi támadónak nem nagyon sikerült az ősze az Internél, így logikus döntés lehetne visszatérnie Spanyolországba, ahol korábban hét szezont is eltöltött a Villarealban és az Atlético Madridban.

Málaga: A nyáron nagybevásárlást tartó csapat továbbra sem kíván ülni a babérjain - a Bild szerint a katari milliárdos sejk tulajdonában lévő spanyol csapat ezúttal a Dortmundnál kegyvesztett paraguayi csatárért, Lucas Barriosért ajánlott 10 millió eurót.

Torinó: A Juventus 11 millió euróért szerződtetné a Porto középpályását, a kolumbiai Fredy Guarint, aki némileg tehermentesíthetné Andrea Pirlót. Egyelőre azonban messze a megállapodás, mivel a játékos szerződésésben 30 millió eurós kivásrlási ár szerepel.

Leverkusen: Michael Ballack, a Bayer csapatkapitánya a szezon végén biztosan elhagyja nevelőegyesületét, miután a klub nem kívánja meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését. A korább német válogatott játékos Kínában köthet ki.

London: Harry Redknapp a Newcastle United csatárát, a szenegáli Demba Ba-t szemelte ki magának, illetve azt is elmondta, szívesen leigazolná Gary Cahillt, amennyiben a középhátvéd és az őt szerződtetni kívánó Chelsea nem tudnak megegyezni egymással.  

Január 6.

Torinó: Hatalmas harc megy a Juventusnál kegyvesztetté vált Milos Kraszics kegyeiért! A játékos ügynöke szerint a Chelsea, Inter, Tottenham trió mellett a Fenerbahce és három meg nem nevezett orosz csapat is érdeklődik, kis túlzással tehát fél Európa szeretné a szerb szélsőt.

Milánó: Az Inter sportigazgatója, Marco Branca elmondta, nem tárgyalnak a Manchester Cityvel Wesley Sneijder átigazolásáról, és kilencven százalkéban biztos abban, hogy a holland az ő játékosuk marad.

Manchester: Könnyen lehet, hogy a Manchester United francia csodagyereke, Paul Pogba Milánóba költözik, miután a középpályás után élénken érdeklődik mindkét milánói csapat. Pogba egyelőre nem hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését a regnáló angol bajnokkal.

Moszkva: Bár a Flamengo nagyon szeretné leigazolni a CSZKA Moszkva csatárát, a brazil Vagner Love-ot, az orosz klub kevesli az érte ajánlott hatmillió eurót - a fővárosiak legalább tíz millió eurót szeretnének kapni a csatárért.

London: Úgy látszik, a Chelsea menedzsere, Andre Villas-Boas nagyon elégedetlen védelmével, ugyanis Cahill mellé másik belső védőt is igazolna a portugál szakember. Az edző ezúttal a Marseille spanyoljára, Cesar Azpilicuetara vetette ki hálóját, és a hírek szerint nem sajnálna érte 14.5 millió eurót kiadni a spanyol U21-es válogatott játékosért.

Január 5.

Aston Villa: A birminghami alakulat a hírek szerint nem mindennapi igazolára készül, ugyanis Didier Drogbát venné meg a Chelsea-től. 

Juventus: Arutro Vidal egy interjúban üzent honfitársának, a Romában játszó David Pizarrónak, mondván helye lenne a torinói sztárklubban. 

Milan: Alessandro Nestea kijelentette, még jó ideig nem kíván a visszavonulás gondolatával foglalkozni. 

Manchester City: Roberto Mancini keretet szűkítene, a hírek szerint három-négy játékostól is megválna a téli szünetben. 

Sevilla: A klub hivatalosan is bejelentette José Antonio Reyes leigazolását. A szélső 3,5 évre írt alá. 

Arsenal: Az Ágyúsok megkezdték a tárgyalásokat Theo Walcottal a csatár szerződésének meghosszabbításáról. 

PSG: Alapos bevásárlást tartana a francia klub. Az olajmilliárdos tualj többek között Hulkot, Kakát, Alexandre Patót és Carlos Tévezt is Párizsba csábítaná.

Január 4.

FC Barcelona: Angol lapok szerint a katalán együttes komolyan érdeklődik a Manchester United tehetséges labdarúgójáért, Ravel Morrisonért.

Fiorentina: A Tuttosport legfrissebb hírei szerint a Juventus támadója, Amauri nagyon közel áll ahhoz, hogy a firenzei csapathoz szerződjön.

Chelsea: Lapértesülések szerint a londoniak 35 millió fontot is fizetnének az Internazionale együttesének a holland, Wesley Sneijderért.

Wolfsburg: A német gárda hivatalos oldalán számolt be arról, hogy leigazolták a POAK portugál tehetségét, Andelino Vieirinhát.

Genoa: Olasz lapok szerint a Genao együttese leigazolta a Fiorentina 29 éves játékosát, Alberto Gilardinhót.

Január 3.

Aston Villa: A birminghami együttes hivatalos oldalán számolt be arról, hogy három és fél éves szerződést kötött a Shamrock Rovers védőjével, Enda Stevensszel.

Real Madrid: Olasz lapértesülések szerint a Real Madrid is bejelentkezett az AS Roma labdarúgójáért, Daniele De Rossiért.

Chelsea FC: A La Stampa című olasz lap beszámolói szerint a Real Madrid támadója, Gonzalo Higuain nem zárkózik el ettól, hogy a Chelsea gárdájához igazoljon.

Benfica: Több portugál lap is arról számolt be, hogy a Benfica együttese egy évvel meghosszabbította Javier Saviola szerződését.

Liverpool FC: Lapértesülések szerint az angol együttes kész 10 millió fontos is fizetni a Twente támadójáért, Luuk de Jongért.

Január 2.

Birmingham: Az Aston Villa meglepő módon kölcsönveheti Robbie Keane-t a Los Angeles Galaxítól. A Villa ugyanakkor sem a Liverpoolnak, sem más csapatnak nem hajlandó eladni Darren Bentet. 

Köln: Lukas Podolski kizárta annak lehetőségét, hogy januárban az Arsenalhoz szerződjön. 

Torino: Távozhat a Juventus szerb szélsője, Milos Krasic, akiért a hírek szerint a Chelsea 17 millió fontot is megadna. 

London: Szigetországi hírforrások szerint a Chelsea és az Arsenal is bejelentkezett  Isaac Cuencáért, az FC Barcelona 21 éves tehetségéért.

London: A Tottenham Hotspur dél-afrikai középpályása, Steven Pienaar kész távozni a White Hart Lane-ről, amennyiben a Sunderland vagy az Everton hajlandó érte kifizetni 5 millió angol fontot. 

Manchester: A La Gazetta dello Sport értesülései szerint az AS Roma hajlandó tárgyalni a Macnchester Cityvel Daniele De Rossi jövőjéről. A 28 éves világbajnok középpályást Roberto Mancini szeretné keretében látni már januártól, és ezért hajlandó lenne 25 millió eurót kifizetni.

Január 1.

Manchester United: Angol lapértesülések szerint, a manchesteri csapat továbbra sem mond le a Tottenham horvát középpályásának, Luka Modricnak a megszerzéséről.

AS Roma: A goal.com beszámolói szerint Marco Boriello a Juventus együttesébe kerül kölcsönbe.

PSG: Az AC Milan ügyvezetője, Andriano Galliani a csapat hivatalos oldalán tagadta, hogy a francia együttes szeretné leigazolni Alexandre Patót, akit - mint ahogy arról már korábban beszámoltunk - az Arsenal is szeretne megszerezni.

Olympiakosz Piraeus: Görög lapok szerint, könnyen lehet, hogy a PSV Eindhoven 30 éves portása, Andreas Isaksson a Megyeri Balázst is foglalkoztató csapathoz igazol.

Sevilla: Az Estadio Deportivo szerint az andalúz csapat komolyan érdeklődik a Tottenhamben játszó mexikói Giovani Dos Santos iránt, továbbá könnyen lehett, hogy hazatér az Atletico Madridban szereplő, José Antonio Reyes.

December 30.

FC Barcelona: Az angol Daily Mirror értesülései szerint Pep Guardiola egyik fő kiszemeltje a Tottenhamben brillírozó walesi csodagyerek, Gareth Bale.

PSG: A francia együttes hivatalos weboldalán számolt be arról, hogy a PSG csapatánál folytatja edzői pályafutását a Chelsea korábbi trénere, Carlo Ancelotti.

AS Roma: Nilmar játékosügynöke a Globoesporténak elmondta, hogy a Villarreal brazil támadóját szeretné leigazolni az olasz együttes.

Chelsea: Több angol lap is arról számolt be, hogy a londoni együttes leigazolta a Bolton 26 éves angol válogatott védőjét, Gary Cahillt.

Manchester United: A Vörös Ördögök hivatalos weboldalukon számoltak be arról, hogy szeretnének szerződést hosszabbítani bolgár támadójukkal, Dimitar Berbatovval, ugyanis nem szeretnék, ha a csatár elhagyná a manchesteri együttest.

Bayern München: Több német lap is arról számolt be, hogy a hírekkel ellentétben mégsem fog távozni a bajor együttestől a csapat horvát támadója, Ivica Olic.

Real Zaragoza: Spanyol lapértesülések szerint menesztették a Pintér Ádámot is foglalkoztató együttes vezetőedzőjét, Javier Aguirrét.

December 29.

Samsunspor: Sajtóhírek szerint a Samsunspor együttesének vezetői nem tartanak igényt Lázár Pálra, így a magyar játékost a téli átigazolási időszak során nagy valószínűséggel kölcsönadja a török együttes.

Arsenal: Több nemzetközi lap is arról számolt be, hogy az Arsene Wenger vezette együttes szeretné soraiban tudni az AC Milan brazil csillagát, Alexandre Patót, továbbá a New York Red Bulls francia klasszisát, Thierry Henryt.

Juventus: Olasz lapok arról számoltak be, hogy a torinói együttes szeretné a Porto játékosával, Fredy Guarínnal megerősíteni a középpályáját.

Internazionale: Sajtóhírek szerint szinte biztos, hogy elhagyja az Ajax együttesét Chirtian Chivu és visszatér az olasz csapathoz.

December 28.

Anzsi Mahacskala: Pavljucsenko ügynöke szerint, a Tottenham támadójáért ajánlatot tett a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató orosz együttes.

FC Barcelona: Korábban több nemzetközi lap is arról számolt be, hogy a katalán együttes szeretné leigazolni a Santos tehetséges támadóját, Neymart, de ezt a gránátvörös-kék csapat alelnöke, Jordi Caroner tagadja. Viszont a mundodeportivo.com beszámolói szerint könnyen lehet, hogy barcelonai együtteshez szerződik a Chelsea spanyol támadója, Fernando Torres.

Santos: A Terra című lap beszámolói szerint a Chelsea 29 éves brazil védője, Alex a Santos gárdájában folytathatja a pályafutását.

Chelsea: A The Times hírei szerint a Chelsea szeretné leigazolni a Real Madrid argentin válogatott támadóját, Gonzalo Higuaint, továbbá a londoni együttesbe igazolhat a Bolton kiválósága, Gary Cahill is.

Manchester City: Angol lapértesülések szerint a a manchesteri csapat nem kevesebb mint 30 millió eurót ajánlott a francia Lille együttesének, Edin Hazardért.

Guangzhau Evergrande: Több nemzetközi lap is arról számolt be, hogy a Chelsea elefántcsontparti támadója, Didier Drogba a kínai Guangzou Evergrande csapatába szerződhet.

 

Videók