Vieira megint beszólt a Unitednak, majd nem győzött magyarázkodni

Patrick Vieira nem bír magával, olyan, mintha azért fizetnének neki, hogy a Manchester Uniteddel packázzon. A volt középpályás nemrég Paul Scholeson, most pedig az Old Traffordon történő játékvezetésen köszörülte a nyelvét.


Patrick Vieirára leginkább az Arsenalban eltöltött időből emlékeznek sokan, akkoriban az "ágyúsok" és a "vörös ördögök" uralkodtak Angliában, a francia pedig csonttörő csatákat vívott a középpálya közepén Roy Keane-nel. Pályafutása levezetéseként másfél évet focizott a Manchester Cityben is, a "kékek" pedig ezt azzal hálálták meg, hogy egy beazonosíthatatlan pozíciót (Futball Fejlesztési Igazgató) adtak neki, valószínűleg nem kevés pénzért. 

Hogy ennek ellenére miért ő niylatkozik más csapatokról, az jó kérdés, mindenesetre alig egy hete azt mondta a gall játékos, hogy "gyengeség, kétségbeesett lépés" volt a Unitedtól a 37 éves Scholes reaktiválása. A United menedzsere, Sir Alex Ferguson persze azonnal felvette az elé dobott kesztyűt (a skót soha nem volt arról híres, hogy ezt ne tenné meg), és azzal vágott vissza, hogy "ha már kétségbeesettségről beszélünk, a City egy olyan játékost játszatott, aki egyszer már nem akart pályára lépni. A menedzser azt mondta, soha többet nem fogja játszatni, ő pedig elment egy öt hónapos szabadságra Argentínába. Ez meg mi? Belefér ez a kétségbeesettség definíciójába?" Az utalás természetesen Carlos Tévezre vonatkozott.

A franciának úgy tűnik, nem volt elég a az első fergusoni osztás, és a héten újra próbálkozott: tegnap a BBC-nek adott nyilatkozatában azt mondta, a Unitednak hazai pályán kedveznek a játékvezetők.

"Amikor a United hazai pályán játszik, olyan előnyük van, ami más csapatoknak nincs - kezdte Vieira. - Amikor egy csapat az Old Traffordra, a Bernabéuba, a Camp Nouba vagy a San Siróba megy, nem számíthat semmi jóra, a játékvezetők ugyanis nehezen kedveznek az idegenben játszóknak ezeken a pályákon."

Ha még mindez nem lenne elég, egy kicsit istenítette saját együttesét is. "A szezon eleje óta nekünk van a legjobb csapatunk, mi játszuk a legszebb focit Angliában. A csapat megérdemelné a bajnoki címet, még úgy is, hogy most a United van előnyben" - mondta az egykori kőkemény védekező középpályás, állítólag.

Csapata ugyanis úgy tűnik, egyre kevésbé viseli Vieira keménykedését, és nem győzött magyarázkodni. "Patrick mélységes csalódottságának és dühének adott hangot a BBC-ben leadott interjú kapcsán, ugyanis az nem adta vissza a valós gondolatait, elferdítették a mondandóját. Vieira nem akarta kritizálni a Unitedet, a mondatait egyszerűen kiragadták a kontextusból."

Később a középpályás is ugyanezt mondta, a csapat pedig kitiltotta a klub létesítményeiből Dan Roant, az interjú készítőjét.

Kíváncsian várjuk, hogy Ferguson reagál-e erre az újabb kirohanásra, vagy inkább bont egy jó skót whiskey-t, és mosolyos egy jót az egészen. Egyik verzión sem lennénk meglepődve.

 

Videók