Vardy duplájával nyert a Leicester, Ranieri elsírta magát

Újabb hatalmas lépést tett a Premier League bajnoki címe felé a Leicester City, miután 2–0-ra legyőzte a Sunderland együttesét a Stadium of Lightban.


 
Jamie Vardy február 14-én lőtt gólt utoljára a bajnokságban, de most duplázott, aminek köszönhetően 10 ponttal vezet a később a Manchester United ellen szereplő Tottenham Hotspur előtt, míg a Sunderland továbbra is komoly bajban van.
 
Claudio Ranieri sorozatban ötödször is azonos összetételben tudta pályára küldeni csapatát, ám az első félidőben jól tartotta magát a Sunderland, Okazaki kaphatott volna egy büntetőt a játékrész közepén.
 
A hosszabbításban aztán Kasper Schmeichelnek akadt dolga, aki Fabio Borini lövését védte. 
 
A második félidő második felére aztán felpörögtek a Rókák, előbb Danny Drinkwater átadása után megszerezte 20. bajnoki gólját az angol válogatott támadója, majd kis híján Rodwell révén egyenlített a Sunderland.
 
 

 
 
A hosszabbításban aztán bebiztosította sikerét a Leicester, Daniel Amartey passza után Vardy vert át mindenkit, majd Mannone kapujába helyezett.
 
 

 
 
Ranieri csapatának már csak három győzelemre van szüksége a bajnoki címhez. Érdekesség, hogy nem bírt érzelmeivel az olasz mester, a lefújás után elsírta magát. A Leicester zsinórban öt bajnokin nem kapott gólt, ilyenre még nem volt példa a csapat történetében a PL-ben.
 
 

 

 

 

 
Sunderland–Leicester City 0–2 (Vardy 66., 96.)
17.00: Liverpool–Stoke City (Tv: DIGI Sport2)
17.30: Tottenham Hotspur–Manchester United (Tv: DIGI Sport1)
 
1 Leicester City (X) 33 21 9 3 57 31 +26 72 Qualification to Champions League group stage
2 Tottenham Hotspur 32 17 11 4 57 25 +32 62
3 Arsenal 32 17 8 7 55 33 +22 59
4 Manchester City (X) 32 17 6 9 58 33 +25 57 Qualification to Champions League play-off round
5 Manchester United 31 15 8 8 39 27 +12 53 Qualification to Europa League group stage
6 West Ham United 32 13 13 6 52 40 +12 52 Qualification to Europa League third qualifying round[a]
7 Southampton 33 14 8 11 44 34 +10 50  
8 Stoke City 32 13 8 11 36 39 −3 47
9 Liverpool 30 12 9 9 46 41 +5 45
10 Chelsea 32 11 11 10 49 42 +7 44
11 AFC Bournemouth 33 11 8 14 40 55 −15 41
12 Swansea City 33 10 10 13 34 42 −8 40
13 West Bromwich Albion 32 10 10 12 31 39 −8 40
14 Everton 31 9 12 10 52 43 +9 39
15 Watford 32 10 8 14 31 37 −6 38
16 Crystal Palace 32 10 7 15 35 42 −7 37
17 Norwich City 33 8 7 18 35 57 −22 31
18 Sunderland 32 6 9 17 36 57 −21 27 Relegation to Football League Championship
19 Newcastle United 32 6 7 19 32 61 −29 25
20 Aston Villa 33 3 7 23 23 64 −41 16
 

Videók