Van Persie vasárnap érkezik Isztambulba - Sky Sports

Három szezon után elhagyja a Manchester Unitedet a holland válogatott csatár Robin van Persie, aki a török Fenerbahce futballistája lesz - értesült csütörtök este a Sky Sports.


Van Persie-t vasárnapra várják Isztambulba, ahol hétfőn be is mutatják a szurkolóknak.

A 31 éves támadó az orvosi vizsgálat első szakaszán már csütörtök délelőtt átesett Angliában, miután az MU elfogadta a Fener - egyelőre nem ismert - ajánlatát. Négyéves szerződést írhat alá a játékos.

A sárga-kékek közleményben erősítették meg, hogy tárgyalásban állnak a Uniteddel, ami szintén arra enged következtetni, hogy közel járunk a végkifejlethez az ügyben.

Pár nap alatt két MU-sztárral erősödhet a Fener, hiszen a portugál Luis Nanit a napokban már megvette ötmillió fontért.

Van Persie megegyezett a Fenerbahcéval - sajtóhír

Megrészegült tömeg fogadta Nanit Isztambulban - videó

Videók