Van Gaal még soha nem volt ilyen helyzetben korábban

Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere elmondta, soha nem tapasztalt még korábban olyat, mint most.




A United gyengélkedik a bajnokságban, ráadásul sérülések is hátráltatják a csapatot, így embert próbáló feladattal kell megbirkóznia a holland szakembernek.

"El kell ismernem, hogy soha nem voltam még korábban ilyen helyzetben, soha, szóval ez elég furcsa - így van Gaal riportereknek. - Ez az, amit mondtam a korábbi sajtótájékoztatókon is. Sok a sérültünk, összesen kilencen harcképtelenek, Blackett (Tyler) pedig eltiltott, vagyis összesen tíz játékosra nem számíthatok. A fiatalokat kell tehát megnéznem, hogy meglássam, közülük kiket vethetek be."

Videók