Van Gaal helyére pályázik Ancelotti?

Carlo Ancelotti kijelentette, hogy szeretne ismét edzőként tevékenykedni, és szívesen irányítaná a Manchester United labdarúgócsapatát.


A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes tréner legutóbb a Real Madridnál dolgozott. Az ő nevéhez fűződik a klub történetének tízedik BL-sikere, de miután az előző idényben egyik sorozatban sem végeztek az élen, távoznia kellett.
 
Az olasz edző azt mondta, nem ugrik fejest a következő feladatba, azaz a szezon közben sehol nem akar munkát vállalni.
 
 
„Természetesen, mint minden edző, szívesen irányítanám a Manchester Unitedet, de majd jövő nyáron meglátjuk. Ha nem találok egy megfelelő célkitűzésekkel rendelkező klubot, tudok várni" - nyilatkozta Ancelotti az Independent című brit lapnak.
 
A tréner, aki a Chelsea szakvezetőjeként 2010-ben bajnoki címet és FA Kupa-győzelmet ünnepelt, azt mondta, kimondottan szeretne visszatérni a Premier League-be, de csak valamelyik élklub jöhet szóba, amelyet versenyképesnek tart.
 
„A hangulat és a környezet szempontjából a Premier League a legjobb, ezért is szeretnék visszatérni" - magyarázta az 56 éves olasz szakember, akit két korábbi klubja, az AS Roma (ahol nyolc évet töltött játékosként), valamint a Chelsea edzői posztjára is esélyesnek tartanak.
 

Videók