Újra Van Persie lett az ágyúsok hőse - Videó

A Premier League szombati nyitómérkőzésén hiába vezetett a Norwich City, az Arsenal holland csatára jött, duplázott és győzött.


A mérkőzés elején az Arsenal lépett fel kezdeményezőbben és veszélyesebben, a 12. percben minden tudására szüksége volt Russel Martinnak, hogy hárítani tudja Walcott lövését.

Öt perccel később némileg váratlanul megszerezte a vezetést a Norwich, Mertesacker hibáját kihasználva Steve Morison tíz méterről juttatta a labdát a vendégek hálójába.

A 27. percben egyenlített az Arsenal, Walcott hajszálpontos beadására Robin van Persie érkezett, és közelről a kapuba lőtt. A lefújásig már nem változott az eredmény, de továbbra is a vendégek irányították a mérkőzést.

A második játékrészben is többet támadtak az ágyúsok, és a 60. percben sikerült is megszerezniük a vezetést, Song kiugratásából ismét csak Van Persie volt eredményes, a holland csatár hét méterről emelt a kapuba. A hátralévő időben a Norwich próbálkozott ugyan az egyenlítő gól megszerzésével, de az Arsenal védelme jól állta a rohamokat, és győzelmével feljött a táblázat hatodik helyére, egyelőre megelőzve a Liverpoolt.

Videók