Újabb Arsenal csapatkapitányt igazolhat le a Manchester United

A brit The Telegraph arról számolt be, hogy az Arsenal csapatkapitánya, Thomas Vermaelen megegyezett a Manchester Uniteddal, és a világbajnokság után ott folytatja pályafutását.


A lap azt írja, a belga válogatott hátvéd a vb után lehet a "vörös ördögök" játékosa, mivel az Ágyúsoknál kiszorult a kezdőből, és a szezon során jobbára csak a padot koptatta a Koscielny-Mertesacker kettős mögött.

A belga  védő még 2009 nyarán érkezett az Arsenalhoz az Ajaxtól, 12 millió euróért, első évében rögötn kulcsemebr lett, 33 bajnokin hét gólt is szerzett új csapatánál. A következő idényben Achilles-ín problémái miatt csak öt meccsen tudott pályára lépni, ám a követekző két szezonban ismét állandó tagja,majd később csapatkapitánya lett a londoniaknak.

Az előző szezonban aztán kikerült a stabil kezdők közül, ezt pedig érthetően nehezen viseli a 48-szoros belga válogatott labdarúgó, aki a több játéklehetőség reményében válthat, hiszen a unitedot Rio Ferdinand és Nemanja Vidics is otthagyja a nyáron.

A 28 esztendős középhátvédről a két klubnak még meg kell egyeznie a vb után, de a lap szerint elég olcsón, 10 millió euró körüli összegért megszerezheti a United, miután csak egy év van hátra a belga londoni szerződéséből. A játékos fizetésemelést is kapna, hiszen az eddigi, heti 70 ezer fontos fizetését 100 ezerre emelné a United.

Az Arsenal néhány napja már elvesztette a Manchester Cityhez távozó Bacary Sagnát, így szinte biztos, hogy lesznek új érkezők a védelembe - a lapok Steven Caulkert és Virgil van Dijket emlegetik előszeretettel.

A United egy Arsenal-kapitányt már elvitt, Robin van Persie 2012-ben szerződött Manchesterbe, ahol első évében gólkirály és bajnok lett.

Videók