The Sun-os bulvárkutya lesz a Chelsea-ből

Rupert Murdoch eladná médiabirodalmát – áll a The Telegraph mai cikkében. Tim Walker írásából kiderül, hogy a brit médiamogul ajánlatot tett Roman Abramovicsnak.


Rupert Murdoch

De miről is szól az ajánlat? Keith Rupert Murdoch az ausztráliai Melbourne-ben született ausztrál-amerikai médiamágnás 1969 óta kezdett el terjeszkedni a brit médiapiacon. A News Limited nevezetű társaságot édesapjától örökölte az 1960-as évek elején.

Első brit hódításának a News of the Wolrd és a The Sun számít, amelyeket azóta is működtet. Azóta mindkét lap Nagy-Britannia egyik legolvasottabb lapjai közé tartozik.

1974-ben New York-ba költözött és az Egyesült Államokban is elkezdett terjeszkedni. 1981-ben megvette a The Times-t, ami csak a kezdet volt. Az általa alapíott Murdoch News Corporation 2000-ben közel 800 céget birtokolt több mint 50 országban. Murdoch eddig háromszor került be a Time 100-ba, a világ legbefolyásosabb emberei közé. 2010-ben Murdoch a 13. helyet foglalta el a Forbes A világ leghatalmasabb emberei (angolul The World's Most Powerful People) című listáján.

Murdoch vagyona 7,6 milliárd dollár körül van, így 2011 márciusában a 117. leggazdagabb ember volt a világon.

Az utóbbi időben azonban erős hanyatlásnak indult a napilapok piaca, amit Murdoch is megérez pénztárcáján, ezért gondolkozik az eladáson.

Magánszigeten volt a találka

Visszatérve a Telegraph cikkéhez: az angol lap forrása szerint a két üzletember személyesen találkozott egymással a Karib-tengeren fekvő St Bart's – szigeten, ahol a Chelsea FC tuladjonosa látta vendégül. Roman Abramovicsnak hatalmas, 70 hektáros szigete van a karibi térségben, a St. Barts már szinte teljesen kiépült. Teniszpályák, uszodák és luxusapartmanok létesültek a szigeten, amelyet Abramovics 16 milliárd forintért vásárolt meg. A sziget ezzel a legdrágábbak közé tartozik.

A szóban forgó tételek

A tárgyalási alapot állítólag a The Sun és a The Times brit napilapok képezték. Vételi árról a lap munkatársai nem írtak, így csak találgatni lehet, azt viszont mi nem szeretnénk.

Abramovics médiavásárlása egyébként nem lenne egyedülálló a világon. Korábban is volt már rá példa, hogy gazdag orosz üzletemberek a brit lappiacba fektették vagyonukat. Alexander és Jevgenyij Lebegyev megvásárolta korábban a The Indepentent című brit napilatot és a londoni Evening Standardot is. Az apa és fia üzlet azonban nem bizonyult a világ legjövedelmezőbb üzleti befektetésének.

Egyébként, ha az anyagi háttereket nézzük, akkor Rupert Murdochot egyszerű koldusként hasonlítja a lap Abramovicshoz. Persze ez valójában csak költői túlzás. Murdoch jelenlegi vagyona ugyanis 5 milliárd angol fontra tehető, míg az orosz klubtulajdonos bankszámláin mintegy 8 milliárd angol font pihen és vár az elköltésére.

Videók