"Soha nem játszottunk még ennyire rosszul" - Moyes elviszi a balhét

David Moyes, az angol bajnoki címvédő Manchester United vezetőedzője vállalja a felelősséget azért, mert csapata 2-0-ra kikapott az Olimpiakosz vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának keddi első mérkőzésén.


"Az európai kupaporondon még soha nem játszottunk ennyire rosszul, nem érdemeltünk egyetlen pontot sem" - vélekedett a találkozó után a skót szakvezető, aki tavaly nyáron honfitársát, Sir Alex Fergusont váltotta az MU kispadján, de irányításával a gárda egyelőre egyik sorozatban sem tud maradandót alkotni.

A Vörös Ördögök az FA Kupából és a Ligakupából egyaránt kiestek, a Premier League-ben pedig 11 fordulóval a zárás előtt 15 pont a lemaradásuk a listavezető Chelsea-vel szemben. "Meglepődtem, mert nem erre a teljesítményre számítottam a játékosoktól, akiknek szintén nagyon fáj ez a vereség" - tette hozzá David Moyes.

A győztes görög együttest irányító Michel - aki játékosként a Real Madrid és a spanyol válogatott csatára volt - arról beszélt az összecsapást követően, hogy tanítványai megragadták a kínálkozó alkalmat, s megmutatták, hogy a görög futball "él és virul."

"Egészen különleges így megverni egy olyan jó csapatot, mint a United, ezért nem akarom és nem is tudom eltitkolni, mennyire büszke vagyok a játékosaimra" - mondta a szakvezető, aki ugyanakkor hangsúlyozta, nagyon figyelniük kell a visszavágón, mert aki azt gondolja, hogy a kétgólos előny már önmagában elég a továbbjutáshoz, óriásit téved.

"Egy teljesen másik Unitedre számítunk az Old Traffordon, sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy ott is történelmet írjunk" - jelentette ki Michel.

Az Olimpiakosz ötödik alkalommal találkozott az MU-val, s most először nyert, a BL negyeddöntőjébe pedig története során másodszor kerülhet be.

A másik keddi meccsen a tavaly ezüstérmes Borussia Dortmund nagyszerű játékkal 4-2-re nyert a szentpétervári Zenit vendégeként, így a visszavágó ebben a párharcban formalitásnak tűnik.

"Hihetetlenül aktívak és agresszívek voltunk, de nem volt könnyű így futballozni" - mondta a meccs után Jürgen Klopp, a német gárda vezetőedzője, aki úgy érezte, csapata "közel megfelelő teljesítményt" nyújtott egy szerinte "veszélyes ellenféllel" szemben.

Luciano Spalletti, az orosz alakulat olasz szakvezetője csalódottan értékelt, s kiemelte, hogy az első öt percben kapott két gól gyakorlatilag eldöntötte a találkozót.

"Túl sok nevetséges hibát követtünk el, meg is kaptuk érte a büntetésünket. Egy Borussia-szintű riválissal szemben ilyesmiket nem engedhetünk meg magunknak, mert ahogyan láthattuk, ezekért a hibákért nagyon nagy árat fizetünk" - nyilatkozta Spalletti.

Mindkét párharcban március 19-én kerül sor a visszavágóra.

 

Videók