Scholes gyorsan lelépett

Hivatalos bejelentés.


A Manchester United és az angol válogatott ikonja, Paul Scholes lemondott, mint az Oldham Athletic vezetőedzője, mindössze egy hónap után.

 
Scholes hét meccsen irányította a negyedosztályú klubot, mely során egyszer nyertek. Nem jelent meg a klub tervezett sajtótájékoztatóján sem, melyet az együttes fontos elkötelezettséggel magyarázott akkor még.  De Scholes ezt követően lelépett, elhintve, hogy kommunikációs problémái akadtak a vezetőséggel.
 
– Nagy sajnálattal, de úgy döntöttem azonnali hatállyal elhagyom a klubot – mondta egy a BBC-hez eljuttatott közleményben. – A végsőkig remélte, hogy kitölthetem 18 hónapos megbizatásom a klubnál, melynek egész életemben szurkoltam. A rajongók, játékosok, a barátaim és családom tudják, milyen büszke és izgatott voltam a lehetőség miatt. Ebben a rövid időben, mióta átvettem a csapatot sajnos világossá vált, nem dolgozhatok úgy, ahogy szándékoztam és hittem, mielőtt elvállaltam a munkát. Kívánom a szurkolóknak, játékosoknak, és a stábnak – akik csodálatosak voltak – a legjobbakat a hátralévő fordulókban, és továbbra is figyelem, és szorítok a csapatért.
 
A klub is közleményt adott ki ezt követően:
 
„Az Oldham Athletic Football Club megerősíti, hogy Paul Scholes lemondott, mint az első csapat vezetőedzője azonnali hatállyal. Szeretnénk megköszönni Paulnak a munkát a csapat élén és a legjobbakat kívánjuk neki a jövőben.”
 
Fotó forrása: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

Videók