„Ronaldo visszatérése az Old Traffordra sikeres volt, de…”

Van, ami ellen még ő sem tud tenni semmit.


A Newcastle vezetőedzője védelmébe vette a portugált, ugyanakkor azt is elárulta, ő nem szerződtetné csapatába a játékost.

Cristiano Ronaldo 2021-ben tért vissza a Manchester Unitedbe, azóta azonban sok kritikát kapott. Sokan amiatt fogalmaztak meg negatív véleményt róla, hogy klubjának nem sikerült bejutnia a Bajnokok Ligájába, de amiatt is bántották, hogy ebben a szezonban sok időt töltött a kispadon. Ennek ellenére olyanok is akadnak, akik úgy vélik, nem igaz az, hogy Ronaldo teljesítménye elmaradt a várttól.

Eddie Howe, a Newcastle vezetőedzője szerint a portugál visszatérése óta jól teljesít az Old Traffordon.

„Kivételes játékos. A tavalyi gólrekordja (44 meccsen 36) hihetetlen volt. Szóval szerintem a szerződtetése bevált és sikeres volt" – mondta Howe.

"Sok gólt lőtt tavaly, amelyek közül néhány nagyon fontos volt a Bajnokok Ligájában. A minősége megkérdőjelezhetetlen. Nagyon-nagyon jónak kell lennünk ellene, ha játszik” – tette hozzá, majd megjegyezte, ennek ellenére ő nem szerződtetné a portugált a saját csapatába.

"Hosszú távon próbálunk növekedni, hosszú távú elképzelésünk van. Jelenleg elég elöregedő csapatunk van, ezért többet kell befektetnünk a fiatal játékosokba.”

"Ez valószínűleg fontos része a fejlődésünknek, lejjebb kell vinnünk az átlagéletkort. Szóval lehet, hogy nem feltétlenül akarnánk szerződtetni, de ezzel nem azt jelenti, hogy lebecsüljük a minőségét.”

Borítókép: Dan Mullan/Getty Images

Videók