Ronaldo válságtárgyalást folytatott az ügynökével

A portugált aggasztja a jövője.


Cristiano Ronaldo állítólag annyira kiábrándult a Manchester United életéből, hogy már a jövőjéről tárgyal.

A Wolvestól elszenvedett vereség után eléggé felkavarodott az állóvíz a Manchester Unitednél. Luke Shaw azt állította, hogy a játékosok nem voltak elég elkötelezettek, és a hírek szerint tizenheten boldogtalanok azóta, hogy Ralf Rangnick átvette a csapat irányítását.
Míg néhány játékos kiállt a szakember mellett, Ronaldo azok közé tartozik, akik állítólag elégedetlenek. A Sun értesülései szerint a játékos ügynöke, Jorge Mendes Manchesterbe utazott, hogy válságtárgyalást folytasson a portugál szupersztárral.

"Cristiano nagyon aggódik amiatt, ami a Unitednél történik" - mondta egy forrás az újságnak.

„Elég sok probléma van, Cristiano pedig nyomást érez, és nagyon stresszes a helyzet. Kétségbeesetten szeretné, hogy a második United-ben töltött időszaka sikeres legyen, de kezdi felismerni, hogy a trófeák megszerzése a jelenlegi felállás mellett igazi küzdelmet jelent majd.”

"Jorge eljött hozzá, és időt szántak arra, hogy elbeszélgessenek arról, hogyan mennek a dolgok, szerintük mik a problémák, hogyan lehet őket megoldani, és mik lehetnek a megoldások. Semmit sem zártak ki.”


Forrás: Sportbible.com

Borítókép: Twitter.com/Manchester United

Videók