"Ronaldo diszharmóniát teremt, a MU jobb csapat lenne nélküle"

Erős vélemény.


John Barnes kritikával illette az ötszörös aranylabdást.

Cristiano Ronaldo 2021 nyarán tért vissza az Old Traffordra, ahol 18 találatával magabiztosan nyerte meg a Manchester United gólkirályi címét. A „Vörös Ördögök” szezonja ugyanakkor közel sem alakult ilyen fényesen. A klub minden eddiginél kevesebb pontot szerzett a bajnokságban, ráadásul a Bajnokok Ligájába való kvalifikációról is lemaradt.

A Liverpool legendája, John Barnes az ötszörös Aranylabdást bírálta, miközben Robbie Savage-dzsel beszélt, aki Ronaldót az United kiemelkedő játékosaként nevezte meg. Kijelentésére Barnes mondta:

"Ezzel nem értek egyet. Szerintem, ha Ronaldo nem lő gólokat, jobb lesz a harmónia, jobbá válik a csapat és meccseket fog nyerni.”

"Ronaldo lerontotta Bruno Fernandest, Rashfordot, mivel minden róla szólt. A rajongók szeretik őt, és amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy kellene, azt mondja nem az ő hibája."

"Nem erről szól egy csapat. Tudjuk, hogy Ronaldo jól teljesített önmagáért, de nem szeretnéd inkább, hogy senki ne szerezzen húsz gólt, de feljebb álljon a United?"

A United második legtöbb hólt szerző játékosa Bruno Fernandes volt, de csak tíz gólt szerzett a bajnokságban, míg Marcus Rashford és Jadon Sancho ezt a számot sem érte el. Előbbi négy, utóbbi mindössze három találatot szerzett. Barnes úgy gondolja, hogy az angol párost Ronaldo akadályozta meg, és azt mondja, hogy hatással volt a teljesítményükre.

"Szerintem feljebb lennének, ha jobb csapatuk lenne. Rashford visszalépett, Sancho küzdött. Ronaldo ott van, és széthúzást és diszharmóniát okoz. A vezető nem tárja szét a karját, egy vezető azt mondja, gyerünk srácok, veletek egy csapatban vagyok."

"A csapat harmóniájáról beszélünk, ez nem csak Ronaldo hibája. 80 millió fontot adtak Sanchóért és nem főjátékos. Neki és Rashfordnak főjátékosnak kellene lennie. Bárki is szerződtette Ronaldót, az az ő hibája.”

"Szerinted jobb lesz, ha Ronaldo marad jövőre? A Man United kudarcot szenvedett, mert részese volt ennek. Most tovább kell lépnie ezen. Mit gondolsz, ha Ronaldo marad jövőre, jobban teljesítenek majd? Semmi esély rá” – fejtette ki.

Borítókép: Twitter.com/Manchester United

Videók