Rashford játéka bizonytalan

Sérülés miatt bizonytalan, hogy a Manchester United támadója játszhat-e majd a Liverpool elleni mérkőzésen.


Kérdéses a vasárnapi, Liverpool elleni játéka Marcus Rashfordnak, a Manchester United egyik legjobb formában lévő labdarúgójának.

A Vörös Ördögöket irányító Ole Gunnar Solskjaer szerint a bajnokságban 14 gólnál tartó támadó hátsérülése a Wolverhamptonnal szembeni szerdai FA Kupa-mérkőzésen (1-0) lett a korábbinál súlyosabb.

"A következő napokban teszteljük, milyen állapotban van, egyelőre nem tudom, vasárnap számíthatok-e rá" - fogalmazott a norvég szakember. Hozzátette, az angol válogatott csatárt nem akarta játszatni a kupameccsen, mert már egy ideje bajlódik a hátával, ugyanakkor be kellett cserélnie a mérkőzés megnyerése érdekében.

"Ő adta a gólpasszt, de így is visszaüthet, hogy a pályán volt" - mondta Solskjaer, aki szerint mindent meg fognak tenni, hogy Rashford a hétvégére játékra alkalmas állapotba kerüljön.

A Liverpool 21 forduló után veretlenül, 20 győzelemmel vezeti a Premier League-et, egyetlen pontvesztése éppen a Manchester United ellen volt: októberben az Old Traffordon 1-1-es döntetlen született. Az MU jelenleg ötödik, a hátránya 27 pont az éllovashoz képest.

Borítókép: Alex Livesey/Getty Images

Videók