Rangnick: talán nem lenne rossz Ronaldót minden meccs előtt elküldeni pár napra

A Manchester United trénere reagált az ötszörös aranylabdás Tottenham elleni teljesítményére.


A Manchester United edzője, Ralf Rangnick elismerte, hogy kihívást jelentett számára Cristiano Ronaldo irányítása, ugyanakkor elismerte a Tottenham ellen mutatott remek teljesítményét.

Ronaldo kimaradt a Manchester city elleni keretből, amire úgy reagált, hogy repülőre ült és visszament Portugáliába. A közjáték ugyanakkor nem zavarta meg az ötszörös aranylabdát, a Tottenham Hotspur elleni mérkőzésen mesterhármast szerzett, 807 góljával pedig minden idők legeredményesebb játékosa lett. A teljesítményét látva Ralf Rangnick a mérkőzést követően azzal viccelődött, hogy többször kéne hazaküldenie a játékosát.

"Csak viccelek, de talán van értelme három napra Portugáliába küldeni, kihagyatni vele két edzést és csak csütörtökön visszahívni, ha így teljesít” – Mondta Rangnick a találkozót követően.

„Talán ezt kell tennünk a szezon hátralévő részében” – tette hozzá.




„Egyébként a csütörtöki edzésen is hasonló szinten volt, ezért döntöttem úgy az edzés után, hogy kezdő lesz. Biztosan alakította ki a különbséget, de nem csak a három góljával. Mióta én megérkeztem, ez volt a legjobb teljesítménye, labdával és a nélkül is.”

"Igen, kihívást jelent (Ronaldót edzeni). Kihívás egy olyan játékossal, mint ő. De ma megmutatta, hogy még mindig megvan a minősége ahhoz, hogy egy olyan klubban játsszon, mint a Manchester United. Ha sikeresek akarunk lenni a szezon végén, ezt együtt kell megtennünk. Megmutatta, hogy fizikailag képes erre, de azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt néhány hétben és hónapban nem volt mindig ilyen” – részletezte a portugál idei teljesítményét.

Forrás. marca.com

Borítókép: Twitter.com/Manchester United

Videók