Rangadó az Old Traffordon, a Liverpool az Evertonhoz látogat

Jürgen Klopp csapata megtörnl az átkot a városi rivális ellen.


Liverpooli városi rangadót rendeznek az angol labdarúgó-bajnokság hétközi, 14. fordulójának szerdai játéknapján, az Everton otthonában, míg az Arsenal a Manchester United vendége lesz csütörtökön este.

A két liverpooli együttest 11 hely és 13 pont választja el egymástól a tabellán: a Pool harmadik, az Everton pedig 14., és a vendéglátók nem sok jóra számíthatnak, tekintettel arra, hogy hét bajnoki mérkőzés óta tart már a nyeretlenségi sorozatuk. Velük szemben a Liverpool kiválóan szerepel a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában is, igaz, november elején becsúszott egy meglepő vereség a West Ham United otthonában.

Az örökmérleg a Liverpool fölényét mutatja, ugyanakkor Jürgen Klopp tanítványai 2019. december 4. óta nem tudták legyőzni a bajnokságban az Evertont, amely ráadásul legutóbb, idén februárban 2-0-ra nyert a városi rivális vendégeként.

A fordulót záró csütörtök esti összecsapáson az ötödik Arsenal látogat a nyolcadik, és edzőváltás közben lévő Manchester Unitedhez. A házigazdákat egyelőre ideiglenes megbízatással Michael Carrick irányítja, és a BL csoportkörében, a Villarreal otthonában aratott siker után a hétvégén a BL-ben címvédő, a PL-ben listavezető Chelsea vendégeként játszottak 1-1-es döntetlent.

Az Arsenal jó sorozatát több mint egy hete a Liverpool törte meg, de a 4-0-s fiaskóból a sereghajtó Newcastle United szombati 2-0-s legyőzésével álltak fel Mikel Arteta tanítványai. A két együttes mostani találkozójának papíron a Cristiano Ronaldo fémjelezte MU lenne az esélyese, érdekesség ugyanakkor, hogy a Vörös Ördögök 2018 áprilisa óta nem tudták legyőzni észak-londoni riválisukat a bajnokságban.

A hétközi fordulóban a listavezető Chelsea a 16. Watford vendége lesz, míg a címvédőként második Manchester City a Steven Gerrard vezetőedző színre lépése óta két sikernél járó Aston Villához látogat. A negyedik West Ham United a Brightont fogadja, míg a kedd esti nyitómeccsen a Newcastle United és a Norwich City vív majd "kiesési rangadót".

Premier League, 14. forduló:

kedd:

Newcastle United-Norwich City 20.30
Leeds United-Crystal Palace 21.15

szerda: Facebook.com/ Jürgen Klopp 

Southampton-Leicester City 20.30
Watford-Chelsea 20.30
West Ham United-Brighton 20.30
Wolverhampton Wanderers-Burnley 20.30
Aston Villa-Manchester City 21.15
Everton-Liverpool 21.15

csütörtök:

Tottenham Hotspur-Brentford 20.30
Manchester United-Arsenal 21.15

Az állás:

1. Chelsea 13 31- 5 30
2. Manchester City 13 27- 7 29
3. Liverpool 13 39-11 28
4. West Ham United 13 24-16 23
5. Arsenal 13 15-17 23
6. Wolverhamton Wanderers 13 12-12 20
7. Tottenham Hotspur 12 11-17 19
8. Manchester United 13 21-22 18
9. Brighton 13 12-14 18
10. Leicester City 13 20-23 18
11. Crystal Palace 13 19-19 16
12. Brentford 13 17-17 16
13. Aston Villa 13 18-21 16
14. Everton 13 16-20 15
15. Southampton 13 11-18 14
16. Watford 13 18-24 13
17. Leeds United 13 12-20 12
18. Burnley 12 14-20 9
19. Norwich City 13 7-27 9
20. Newcastle United 13 15-29 6

Borítókép: Facebook.com/ Jürgen Klopp 

Videók