Portugál védőt üldöz az Arsenal

Portugál lapértesülés szerint az Arsenal szeretné leigazolni a Sporting 23 éves középhátvédjét, Cédric Soarest.


A játékosról előbb a Daily Star, majd most az O Jogo nevű luzitán lap írta, hogy az Arsenal célkeresztjébe került, és az Ágyúsok mindent megtesznek, hogy leigazolják őt a lisszaboniaktól.

A hátvédet - aki középen és a jobb szélen is képes játszani - 2016-ig köti szerződés portugál egyesületéhez, a kontraktusában a hírek szerint 30 millió eurós kivásárlási ár szerepel. A portugálok ráadásulmost szeretnék évi 1 millió euróra emelni a fizetését, így egyáltalán nem biztos, hogy az Ágyúsok sikerrel járnak. Már csak azért sem, mert a bekknek Németországból is vannak kérői (Leverkusen, Schalke).

A kétszeres válogatott játékos a csapat saját nevelése, az első csapatban a 2010-11-es szezonban mutatkozott be, kulcsemberré azonban csak az előző idényben vált: akkor összesen 31 találkozón lépett pályára a zööld-fehéreknél.

Videók