Pénzügyi vizsgálatot indított a Manchester City ellen a Premier League

A vádak szerint a 2009/10-es szezontól kezdve kozmetikázták a bevételeket, hogy beférjenek a pénzügyi fair play keretei közé.


 A Premier League már évekkel ezelőtt elkezdett egy vizsgálatot az angol sztárklub ellen, mára pedig több, mint 100 állítólag szabálysértést gyűjtöttek össze.

A szervezet most megerősítette, hogy az összegyűjtött adatokat átadták egy független bizottságnak, akik döntést hoznak az ügyben.

A vádak szerint a City 2009 és 2018 között szándékosan alakított a bevételein, illetve további apróbb szabálysértéseket követett el annak érdekében, hogy nagyobb mozgásterük legyen az átigazolási piacon.

A 2009 és 2016 közti időszakban azzal vádolják őket, hogy többször is hibásan rögzítették a menedzserek fizetéseit, egészen Pep Guardiola érkezéséig.

Ezek mellett számos olyan vád is áll a klub ellen, ami könyvelési szempontból tette egyszerűbbé számukra a játékosok szerződtetését, illetve azok fizetését.

A vizsgálatot egy független testület végzi majd, ezt követően ők hirdetnek majd jogerős ítéletet.

Fotó: Jack Thomas - WWFC/Wolverhampton Wanderers FC via Getty Images

 

Videók