Örömhír a Chelsea szurkolóinak

Végre újra árusíthat jegyeket a BL címvédő a mérkőzéseire.


Korlátozásokkal ugyan, de ismét árusíthat jegyeket a mérkőzéseire a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő Chelsea.

A brit kormány némileg enyhített a tiltáson, amely része a Roman Abramovicsra kivetett szankcióknak. Az ukrajnai háború kitörése után Nagy-Britannia intézkedéseket léptetett életbe a klub milliárdos tulajdonosával szemben, mert értesülések szerint, hogy jó viszonyt ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ezt azonban Abramovics vitatja. A londoni egyesület az intézkedések nyomán nem vehet részt játékoseladásban és -vásárlásban, emellett fel kellett függesztenie a jegyértékesítést, és a szurkolói boltokat is be kellett zárnia.

A mostani enyhítés nyomán a drukkerek a Premier League-ben csak az idegenbeli meccsekre válthatnak belépőt, de például a BL-ben ott lehetnek a Stamford Bridge-en a Real Madrid elleni negyeddöntő hazai találkozóján és a Wembley Stadionban is, az FA Kupa elődöntőjén, a Crystal Palace ellen. A hazai bajnokikon továbbra is csak a bérletesek és a vendégszurkolók lehetnek ott a lelátókon.

A Premier League közölte: a Chelsea-vel között megállapodás értelmében a jegyeladásból származó bevételt az ukrajnai háború károsultjainak megsegítésére ajánlják fel. A többi versenysorozatból származó bevétel sem jut el a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató klubhoz.

A kormány azt is közölte: lehetővé teszi a Chelsea anyavállalata, a Fordstam számára, hogy 30 millió fontot felszabadítson, így a klub fedezheti a költségeit. Ez körülbelül egy havi bérnek felel meg a londoni egyesületnél.

A Chelsea eladása folyamatban van, Abramovics 19 év után válik meg tőle, miután a Premier League megfosztotta a klubigazgatói tisztségétől. Kikötés ugyanakkor, hogy nyeresége nem származhat az üzletből.

Borítókép: Facebook.com/ Chelsea Fc 

Videók