Olasz védőt igazol a Manchester United – sajtóhír

A mértékadó angol Sky Sports már tényként közli, hogy a Manchester United második nyári igazolása Olaszországból érkezik.


A hírek szerint a manchesteri csapat mindenben megegyezett a Torino védőjével Matteo Darmiannal és a klubjával egyaránt. Darmian 12,7 millió fontért érkezik, ami a játékos teljesítménye lapján felkúszhat akár 14,4 millióig is. A Vörös Ördögök már a játékossal is megegyeztek, ezek alapján négy évre ír majd alá.

A legfrissebb hírek szerint még az AC Milannal kell megegyezni nevelési költségben, ugyanis ott kezdte pályafutását Darmian.
 
A 25 éves játékos eddig 13 alkalommal szerepelt az olasz válogatottban, 2001 és 2010 között volt a Milan játékosa, így az átigazolási összeg öt százaléka ütheti a piros-feketék markát. A Torino a Palermo csapatától igazolta le még 2011-ben.
 
Frissítés: a játékos közben a Torino weboldalán búcsúzott el a szurkolóktól, így szinte biztosra vehető, hogy már csak az orvosi vizsgálatok vannak hátra. 
 
Darmian Memphis Depay után az angolok második nyári szerzeménye lehet, és állítólag közel az egyezség a Southamptonnal Morgan Schneiderlin ügyében is.
 

Videók