Nincs megegyezés a Premier League játékosok bércsökkentésében

A szakszervezet nem fogadta el a javaslatot.


Az angol élvonalbeli labdarúgók szakszervezete (PFA) elutasította a Premier League-klubok által javasolt 30 százalékos bércsökkentést.

A PFA azzal indokolta döntését, hogy 12 hónap alatt így az angol kormány mintegy 200 millió fontnyi befizetett adótól esne el.

"Ennek a lépésnek a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) és más állami szolgálatok látnák a kárát"
- tette hozzá az érdekképviseleti szervezet.

A liga vezetése pénteken vetette fel, hogy 30 százalékos bércsökkentést javasol a játékosoknak, emellett 125 millió fonttal segíti az alsóbb osztályokban szereplő, és a kényszerszünet miatt anyagi gondokkal küzdő klubokat, 20 millió fontot pedig jótékony célokra ajánl fel.


A PFA-állásfoglalás láttán Oliver Dowden digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős államtitkár közölte, a koronavírus-járvány idején az emberek nem az angol nemzeti sport belháborúiról akarnak hallani.

"Az élsportolóknak meg kell érteniük, hogy milyen nyomás nehezedik a rosszabbul fizetett munkatársakra, közösségekre és szurkolókra" - tette hozzá.

Vasárnap véleményt nyilvánított az ügyben Wayne Rooney is, aki 120 szereplésével a legtöbbszörös angol válogatott mezőnyjátékos:


"Szégyen, ami az utóbbi napokban történt. Először Matt Hancock egészségügyi miniszter mondta, hogy csökkenteni kellene a PL-futballisták fizetését. Vajon csak el akarta terelni a figyelmet arról, hogy a kormány miként kezeli a járványt?" - fakadt ki a 34 éves csatár, aki jelenleg a másodosztályú Derby Countyt erősíti.

"Utána a PL közölte nyilvánosan a szándékait, sarokba szorítva ezzel a játékosokat, hogy ők fizessék meg az elmaradt bevételeket. Könnyű célpontok vagyunk. Szerintem a labdarúgóknak egyénileg kellene eldönteniük, hogy mennyi bérről hajlandók lemondani" - tette hozzá Rooney.
 

Borítókép: facebook/Premier League

Videók