Nem bírt egymással a Chelsea és a Liverpool

A legutóbbi öt fordulót tekintve az éllovas Manchester City begyűjtötte a maximális 15 pontot.


A Chelsea 2-2-es döntetlent játszott a vendég Liverpoollal az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának vasárnapi rangadóján.

A kezdés után a Bajnokok Ligájában címvédő házigazda londoni együttes - amelynek Lőw Zsolt a másodedzője - ragadta magához a kezdeményezést, a kilencedik percben mégis a vendégcsapat jutott vezetéshez Sadio Mané szemfüles góljával. A Chelsea lendülete nem tört meg, de kapura a Liverpool bizonyult veszélyesebbnek, és a 26. percben a góllövőlistát immár 16 találattal vezető Mohamed Szalah bravúros góljával növelte az előnyét. Mindez Jürgen Klopp vezetőedző távollétében történt, akit pozitív koronavírustesztje miatt nélkülözött a Liverpool. Ezt követően megszűnt a Chelsea mezőnyfölénye, a hazaiaknak mégis sikerült egyenlíteniük a szünet előtt: Mateo Kovacic 20 méterről lőtt gólt kipattanóból, majd Christian Pulisic fejezett be magabiztosan egy ziccert.

Az összecsapás a második felvonásban is végig nyílt volt, újabb gól azonban már nem született. A kapura változatlanul a vendégek voltak veszélyesebbek, a hazaiaknál Edouard Mendy kétszer bravúrosan hárított, de liverpooli kollégája, Caoimhin Kelleher ugyancsak foglalkoztatva volt. A legutóbbi öt fordulót tekintve az éllovas Manchester City begyűjtötte a maximális 15 pontot, legfőbb üldözői közül a Chelsea hét, a Liverpool nyolc ponthoz jutott.

Premier League, 21. forduló:
Chelsea-Liverpool 2-2 (2-2)

Borítókép: Liverpool FC/Twitter

Videók