Négyet kapott Manchesterben, pokolian nehéz helyzetben az Arsenal

Van még innen visszaút a bajnoki címhez, vagy Guardioláék rutinból lehozzák a többi meccset?


Noha a menedzserek a mérkőzést megelőzően arról beszéltek, hogy nem dől el a bajnoki cím, a Manchester City – Arsenal mérkőzés előtt tapintani lehetett a feszültséget, és a kékek nem tétlenkedtek.

Rögtön a meccs elején sikerült megszerezniük a vezetést Kevin De Bruyne révén, és még a félidő vége előtt két gólosra növelni az előnyüket John Stones jóvoltából. Míg az első találatot Erling Haaland, addig utóbbit épp a belga készítette elő.

A második félidőben sem ismert kegyelmet a duó, újra De Bruyne zörgette meg a hálót a második asszisztját jegyző norvég jóvoltából. Mikel Arteta ugyan próbált belenyúlni a rangadóba, de még úgy is a veszett fejsze nyele után rohant, hogy csapata a 86. percben szépített.

Nem csak az lett volna csoda, ha az ágyúsok innen egyenlíteni tudnak, hanem az is, ha Haaland nem lövi legalább egyszer a kapuba a labdát. Talán már mindenki a lefújást várta, amikor a 95. percben Foden gondoskodott róla, hogy kollégája feltehesse a pontot az i-re.

A végeredmény így 4-1 lett, a vendégek játékosai pedig úgy mehetnek haza, hogy immáron négy bajnoki óta képtelenek győztesen elhagyni a pályát, mi több, lehet a bajnoki címről szőtt álmaik is végleg elszálltak.

Borítókép: Getty Images Europe /  Michael Regan

Videók